Berlin, Velence és New York példája mutatja meg, milyen veszélyek leselkednek a városainkra

Csütörtökön indul a 10. Budapesti Építészeti Filmnapok a Kortárs Építészeti Központ szervezésében. Ez minden évben az építészetet és a filmeket egyszerre kedvelők egyik legnagyobb hazai ünnepe: négy napon át egy sor építészekről, urbanizmusról és épületekről szóló dokumentumfilmet lehet majd megnézni a Toldiban. 

Idén 33 film közül lehet válogatni, és az egyik kiemelt téma a városok és a tőke kapcsolatára fókuszál, olyan filmeken keresztül, melyek a turizmus vagy a befektetők világa felől közelítik meg a városfejlesztés kérdését. Mi, hasonlóan a tavalyi évhez, idén is előre megnéztünk pár filmet, hogy ezeket ajánlva csináljunk kedvet a fesztiválhoz. 

Jane polgár - Csata a városért

A fesztivál nyitófilmje minden idők egyik leghíresebb urbanistájának, Jane Jacobsnak állít emléket. Jacobs újságíróból lett a városi tér mai napig tán legtöbbet idézett szakértője, 1961-ben megjelent könyve, a Nagyszerű amerikai városok élete és halála azt a folyamatot mutatta be, ahogy felülről vezérelt 'városfejlesztési' koncepciók nyomán hanyatlani kezdtek az USA nagyvárosai. 

Jacobs annak a világháború után megjelent koncepciónak ment neki, amely többek között modernizált toronyházakba terelte az amerikai nagyvárosok lakóit, felszámolva a sokszor zsúfolt, nehezen átlátható, kívülről kaotikusnak tűnő utcafrontokat. Ezek a beruházások a befektetőknek és a politikusoknak sok pénzt hoztak, de hamar kiderült, hogy a városoknak csak ártanak: nyomukban nőtt a bűnözés és a szegénység. (Elég csak a Wire híres toronyházaira gondolni.) 

Jacobs az elsők között figyelmeztetett arra, hogy a város egy rendkívül komplex ökoszisztéma, amit nem lehet felülről, a tervezőasztalnál kitalálni: egy városnegyed pont attól élhető, hogy sokan, sokféle ember fordul elő az utcákon, állandó kavalkádot alkotva. A bűnözés is ott szorul vissza, ahol a környéken lakók szemei folyamatosan az utcára szegeződnek. Egyszerűen azért, mert ott zajlik az élet. 

Jacobs emellett, igaz szinte akarta ellenére, de a városi terekért küzdő mozgalom vezető aktivistája is lett, ráadásul az egyik első nő volt, aki érdemben bele tudott folyni városfejlesztési kérdésekbe. A Jane polgár ezért azok számára is fontos filmélmény lehet, akik inspirációt keresnek ahhoz, hogy hogyan lehet hatékonyan harcolni a városi életet átalakítani akaró ingatlanfejlesztések ellen. További bónusz, hogy a film remek betekintést nyújt New York huszadik századi történelmébe is. 

A zsákmányul ejtett város 

Ha valaki az elmúlt években járt Berlinben, akkor valószínűleg tudja, hogy a német főváros ma Európa messze legélhetőbb nagyvárosa: ezerszínű, állandóan pörgő, a legkülönfélébb életformákat és embereket magába foglaló borzasztóan barátságos város. De pont azért is, mert mennyire élhető a város, Berlin az elmúlt években borzasztóan divatos lett, már nem csak nyitott fiatalokat, de külföldi befektetőket is egyre jobban vonz a város sajátos atmoszférája. 

Andreas Wilcke filmje Berlinnek ezt az átalakulását követi nyomon: helyiek, a városba költözött fiatalok, ingatlanbefektetők és üzletemberek mesélnek benne arról, hogy ki mit lát bele Berlinbe. És miközben a nemzetközi tőke képviselői arról beszélnek, hogy Berlin az új London, és leplezetlen nyíltsággal mesélik el felvásárlási céljaikat, a helyi lakosok szerveződni kezdenek, hogy megvédjék a városukat az elszabaduló lakbérektől, az egekbe szökő ingatlanáraktól és a városi tereik elvesztésétől. 

A film egyik legerősebb belátása az a paradoxon, hogy miközben egyre többen költöznek Berlinbe épp azért a képért, amit a városról gondolnak, éppen érkezésükkel ez a kép egyre fenntarthatatlanabbá válik. Hogy milyen lesz Berlin jövője, azt ebben a filmben azok jósolják meg, akik a városért zajló küzdelem ellentétes térfelein vannak. 

A Velence-szindróma 

Andreas Pichler filmje az idei fesztivál egyik legrégebbi alkotása, közönségszavazás eredményeként vetítik újra, de a 2012-es forgatása óta a témája csak még aktuálisabb lett: az ipari léptékű turizmus hatása egy város életére. 

Velence példája persze egyfelől extrém eset: az apró olasz város a világ egyik legismertebb turistacélpontja, apró kiterjedéséhez képest döbbenetes mennyiségű turistát vonz. Annyira, hogy a helyiek már tüntetéseket is szerveznek a turisták érkezése ellen. 

De közben Velence példája jól rávilágít arra is, hogy milyen következményekkel jár az, ha a helyben élők igényei teljesen alárendelődnek a turistaipar profitvágyának. Az olasz városból mára eltűntek a fiatalok, előrejelzések szerint évtizedeken belül a város teljesen kiürülhet, helyi lakosok helyett a turizmusban dolgozó idénymunkások fogják majd megtölteni. Velence ennyiben egy egyre nagyobbra dagadó hazugsággá válik: miközben kötnek ki a gigantikus turistahajók, hogy a mindössze egy-egy napra kiáradó turistahorda megcsodálja az olasz városka mindennapjait, az olasz város szép lassan felszívódott, turistáknak fenntartott kirakatváros került a helyére. 

A Velence-szindróma a megmaradt helyi lakosok, vállalkozók és döntéshozók részvételével veszi végig, hogy hogyan jutottak idáig, és hogy egyáltalán elképzelhető-e élhető jövő ennek a városnak. 

Álombirodalom 

Ha városfejlesztés a kérdés, nincs most izgalmasabb ország Kínánál: olyan ütemű urbanizációs folyamatok zajlanak ott, amilyet még sosem látott az emberiség. Az idei filmnapok programján több film is foglalkozik a kínai helyzettel, az Addisz-Abeba, Kína új virága című film a "Made in China"-jellegű tömegtermelés fővárosának lassú hanyatlását mutatja be, míg az Álombirodalom a szinte a semmiből kinövő új gigavárosok életébe enged betekintést. 

Az óriási kínai ingatlanépítési hullám csúcsán Chongqing városában egy fiatal nő munkaközvetítőt nyit hátizsákos turistáknak és naplopóknak, akik azáltal, hogy fehérek és nyugatiak, kapósak az üres ingatlanokat hirdetni próbáló befektetők körében: a még mindig nyugati lázban égő kínai társadalomban ugyanis egy sikeres projekt ismérve, ha oda európaiak vagy amerikaiak akarnak költözni, így az átadókra a vállalkozók bérelhetnek maguknak saját külföldieket. 

A film abszurd felütése ellenére inkább szól a szemünk láttára átalakuló kínai társadalom mindennapjairól. Érdemes ide még egy pillanatra felidézni a Jacobs-filmet, ami pont úgy ér véget, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a kínai városfejlesztési hullámban most pont azokat a hibákat készülnek elkövetni, melyek a nyugati országokban kudarcot vallottak, és melyekre Jane Jacobs figyelmezetett. 

A 10. Budapesti Építészeti Filmnapok teljes programját itt lehet megnézni, idén külön tematikus blokkot kapott a lakhatási válság kérdése, érdemes annak a szekciónak a filmjein is átfutni. A fesztivál Facebook-oldalát pedig itt lehet megtalálni

Fenti kép: Matteo Chinellato/NurPhoto