97 helyen indít egyéniben jelöltet a Momentum

Új fejezet kezdődik a 444 életében.
Érdekel

Soproni Tamás és Fekete-Győr AndrásFotó: botost/444.hu

Hétfőn a Momentum is leadta a Nemzeti Választási Irodánál országos listáját, Fekete-Győr András elnök ennek apropóján tartott sajtótájékoztatót a választási felkészülésről és az MTI tudósítása szerint arról beszélt, hogy 97 helyen indítanak egyéni jelöltet. 

Kilenc helyen nem jött össze az elengedő aláírás:  Balassagyarmat, Sárbogárd, Esztergom, Mezőkövesd, Gyöngyös, Tiszaújváros, Barcs, Mohács és Mosonmagyaróvár marad lila jelölt nélkül. 

Fekete-Győr kiemelte, hogy minden egyéni jelölt több mint 600 aláírást gyűjtött, összesen több mint 60 ezer aláírást gyűjtöttek, és ezzel a Momentum lett „az első olyan 21. századi párt, amelyik egy évvel az indulása után sikerült a választókerületek kilenctizedében jelöltet állítania”.

Fekete-Győr a legfontosabb tapasztalatként arról beszélt, hogy az aláírásgyűjtés során az ellenzékiek együttműködést várnak tőlük, és a Momentum erre kész is, amennyiben „ezt viszonozza a többi ellenzéki párt”.

A párt március 11-én jelöltkongresszust tart: ott beszélik meg az utolsó hónap tennivalóit. 

Fekete-Győr újságírói kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy a héten beszél még Szél Bernadettel, az LMP miniszterelnök-jelöltjével, hogy közösen javasolják az MSZP-Párbeszéd és a Jobbik irányába a két tömb közötti együttműködést.   

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.