Egyre komolyabb iparág kezd kialakulni a digitális fenotípusunk elemzése köré, aminek a lényege nagyjából az, hogy a digitális nyomainkból, azaz hogy milyen gyakran posztolunk a közösségi felületekre, milyen gyakran nyúlunk hozzá a telefonunkhoz, mennyit töltünk az egyes felületeken, vonnak le következtetéseket mentális és fizikai egészségünkkel kapcsolatban. 

Most a New York Times közölt cikket arról, hogy az utóbbi időben egyre több kutató és IT-vállalat próbál meg olyan módszereket kifejleszteni, melyek révén a digitális eszközökkel folytatott interakcióinkból lehet következtetni az egészségünkre. Az biztos, hogy óriási adatmennyiségről van szó: egy felmérés szerint átlagosan az emberek az Egyesült Államokban naponta 2617 alkalommal érintik meg a telefonjaikat, és ez a szám nyilván hasonlóan alakul a többi fejlett országban is. A kérdés az, hogy hogyan lehet ezt a hatalmas adattengert hasznos információkká fordítani. 

Indult már kutatás, ami Twitter-posztok és alvásproblémák közötti összefüggéseket vizsgálta, és vannak kutatások azzal kapcsolatban, hogy az üzenetváltások gyakorisága mikor utalhat lelki problémákra. A terület mindenesetre meglehetősen új és egyelőre kevéssé kutatott, ezért nyilván sok zsákutca és felesleges kör is felmerül majd. 

Egy projekt a Facebook berkein belül is zajlik, AI-technológiát fejlesztenek, mely révén a posztokból és élő videós streamekből keresnék a potenciális öngyilkos gondolatok meglétét a felhasználóknál. Ehhez például bizonyos nyelvi mintázatokat figyelnének meg, melyek révén lehet detektálni olyan személyeket, akik ilyen gondolatokkal küzdenek. Bizonyos jelek együttállása esetén a Facebook támogató üzenetet is küldhet, például figyelmeztetheti a felhasználót, hogy hívjon fel egy segélyvonalat. Ha pedig súlyosnak tűnik a helyzet, akkor a helyi hatóságokkal is felvehetik a kapcsolatot, beavatkozást kérve. Az első kísérleti hónap során több mint 100 alkalommal működtek így együtt helyi szervekkel. 

Bár a Facebook megközelítését sokan dicsérik, a New York Times cikke kitér arra is, hogy az viszont váltott ki kritikát, hogy az AI-rendszer pontosságáról és a felmerülő esetleges kockázatokról nem közölnek semmit. Szintén problémás, hogy nem világos, ki juthat hozzá ahhoz az információhoz, ha a Facebook algoritmusa valakit öngyilkosesélyesnek tekint, és meddig marad meg ez a címke egy felhasználón. 

A Facebook szóvivője szerint ebben a kísérletben 30 napig tartották meg az algoritmus által gyártott értékeléseket, azokat az eseteket pedig, amikor a hatóságokat kellett értesíteni, külön rendszerben kezelték, és a jelentéseket nem kötötték össze a felhasználók profiljával. A programot pedig prevenciós szakértők segítségével dolgozták ki. 

Szintén változást hozhatnak a digitális technológiák a depresszió felismerésében is. Egy egészségügyi startup Kaliforniában például az okostelefon-használatunk alapján követik a mentális egészségünket, és abból vonnak le következtetéseket, hogy milyen változásokat lehet ebben megfigyelni. 

Egyelőre egy kísérleti program fut 200 résztvevővel, őket egy ezerpontos megfigyelési rendszerben követik, a motorikus mozgásoktól a klikkelési szokásokig borzasztó kiterjedten. 

Szintén zajlanak kísérletek a telefonbeszélgetéseink elemzésére is: egy atlantai vállalat például a felhasználók stressz-szintjét elemzi beszélgetések alapján, de szintén elemzi azt is, hogy milyen kapcsolatban lehetünk azzal a személlyel, akivel éppen beszéltünk. 

Ezek a projektek egyelőre ugyan meglehetősen gyerekcipőbe járnak, de közben látni, hogy rengeteg cég és befektetés áramlik erre a területre, így érdemes felkészülni a gondolatra, hogy a szűk közeljövőben sokkal komolyabban kapcsolódhat majd össze egészségünk kérdése a digitális világgal, ami egyre jobban körbevesz minket.