Feldühödött nyugdíjasok ostromolták meg az ellenzéki politikust, aki a róla szóló hazugságokat akarta volna számon kérni a fideszes politikuson

POLITIKA
2018 március 06., 15:29
comments 541

Budapest XVI. kerületébe ért a fideszes kampánymenet, hogy ott is riogassanak azzal, hogy ha az ellenzék nyerne a választásokon, akkor rengeteg bevándorlót telepítenének a kerületbe. Egész pontosan azt találták ki, hogy a régi Ikarus-gyár területére hoznák a bevándorlókat, ezért a térség fideszes képviselője, a számlaadási botrányba keveredett Szatmáry Kristóf és a polgármester, Kovács Péter sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a régi gyárat vegyék köztulajdonba. 

A sajtótájékoztatón az mno.hu beszámolója szerint megjelent egy kormányközeli civil szervezet is, melynek főleg nyugdíjas tagjai is fel voltak háborodva a migránsok betelepítésének Fidesz által kitalált hírén. Törley Mária a civil szervezet nevében arról beszélt, hogy ha most nem tesznek semmit, akkor „huszonöt év múlva itt kussolhatunk, különben elvágják majd a torkunkat”. 

A lap beszámolója szerint a találkozó végén megjelent az Együtt képviselőjelöltje, Vajda Zoltán is, aki el akarta mondani, hogy az őt ért valótlan híresztelések miatt feljelentést tesz. Megjelenését azonban nem fogadta jól az összegyűlt fideszes nyugdíjas-csapat, amint az a Hír Tv felvételén is látható:  

link Forrás

Vajda Zoltán korábban már feljelentést is tett a Pesti Srácokban és a Magyar Időkben megjelent állítások miatt, amit aztán felkarolt a fideszes Szatmáry is. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.