A cikk eredetileg az Abcúgon jelent meg, Szurovecz Illés írta.

• Hiába mennek be a védencükhöz a börtönbe, fontos dolgokról szinte egyáltalán nem tudnak beszélgetni velük az ügyvédek.
  
• Ha a hangzavar és a plexifal ellenére egyáltalán hallják egymást, akkor is maximum papíron kommunikálnak, nehogy kihallgassák őket.
  
• Azt mondják, a falnak is füle van, és a kamera jelenléte sem túl biztató.
  
• A büntetés-végrehajtás szerint mindez az ügyvédek biztonságát szolgálja, ők viszont nem kérnek az ilyen biztonságból, és felháborítónak tartják, hogy nem hagyják végezni a munkájukat.
  
• A büntetés-végrehajtásnál úgy látják, minden rendben van, ezért nem terveznek változtatni a mostani gyakorlaton.
  

„Már nem tudom, van-e olyan börtön, ahol normálisan le tud ülni az ember a védencével” – mondta az Abcúgnak egy Budapesten és vidéken is dolgozó ügyvéd arra utalva, hogy már csak a legritkább esetben találkozhat négyszemközt, kamerák és plexifalak nélkül a fogvatartott ügyfeleivel. Sok kollégájával együtt úgy érzi, egyre inkább ellehetetlenítik a munkáját. „Túl kellene már lépni azon a szocializmusból megmaradt hozzáálláson, hogy az ügyvéd az ördöggel cimborál. Csak akkor születhet igazságos ítélet, ha az ügyész és az ügyvéd szempontjai is megjelennek benne.”

Azzal, hogy jogilag miért problémás bekamerázni az ügyvédi beszélőket, már foglalkoztunk egy korábbi cikkünkben. Az ügyre a Magyar Helsinki Bizottság miskolci börtönről szóló jelentése hívta fel a figyelmet, amely a kamerák mellett más jogsértéseket és visszásságokat is feltárt. De egyáltalán nem elszigetelt jelenségről van szó: most négy, az ország különböző területein dolgozó ügyvéddel beszéltük át, hogyan keseríti meg a munkájukat az egyre szigorodó büntetés-végrehajtási rendszer.

– Ne tegyen vallomást! – Tegyek? – Ne! – De?

Az általunk megkérdezett ügyvédek mind egyetértettek abban, hogy normális esetben az ügyvéd és a védence egy zárt szoba asztalánál, négyszemközt beszélhetnék át az ügyet. „Régebben ez volt az általános. Bezártuk az ajtót, volt egy pici asztal két székkel, leültünk, és átbeszéltünk mindent” – mondta Kadlót Erzsébet ügyvéd, a Magyar Kriminológiai Társaság főtitkára. Tavaly nyár óta viszont mindenhol plexifalak akadályozzák, hogy kényelmesen beszéljen az ügyfelével és együtt átnézhessék az iratokat.

„A Kozma utcában még egy meghatalmazást se tudok alatta átcsúsztatni. Csak középen van néhány lyuk.” Ráadásul ebben a börtönben „az ügyvédi beszélő közvetlenül a családi beszélő mellett van, ahonnan minden áthallatszik, az ügyfelem viszont a plexitől nem hallja, amit mondok. Nem tudjuk megbeszélni, hogyan kell viselkedni a tárgyaláson, vagy félreértheti a tanácsomat arról, hogy tegyen-e vallomást.”

Kadlóttal előfordult az is, hogy a nagy hangzavarban félreértette egy tanú nevét. „A fogvatartott elmondta, kit kellene beidézni tanúnak, de rosszul hallottam. Beadtam az indítványt, és a következő tárgyaláson engem cseszett le a bíró, hogy legalább a tanú nevét tudhatnánk. Mindez a bíróság munkáját is nehezíti” – mondta. „Van, ahol az ügyvédi beszélők közvetlenül egymás mellett vannak. Ilyenkor tisztán értem, mit üvölt a másik ügyvéd a védencének, csak éppen a sajátomat nem hallom.”

Hasonló a helyzet Szombathelyen is. „5-6 lapot még át tudok dugni a plexi alatt, de semmi mást. Ha nem hoz tollat az ügyfelem, akkor nem tud jegyzetelni. Most már mindig tartok magamnál tollbetétet, mert az átfér” – mondta Hankó Faragó Miklós ügyvéd, aki húsz évig országgyűlési képviselő, 2002 és 2006 között pedig igazságügyi államtitkár is volt. Szerinte megalázó és súlyosan jogsértő, hogy csak kiabálva tud beszélni az ügyfelével.

A nagy hangzavarban az ügyvédek szerint végképp esélytelen, hogy alaposan átnézzenek az ügyféllel egy nagyobb iratanyagot. „Nem tudunk megírni egy vallomástervezetet, és nem tudom elmondani neki, hogy: figyelj csak, ezt itt nem fogjuk tudni bizonyítani, inkább próbáljunk errefelé menekülni” – mondta a cikk elején idézett ügyvéd.

Pláne úgy, hogy az iratok többségét ma már elektronikusan kezelik, laptopot viszont nem vihetnek be a beszélőre. „Amikor felkészülünk a védekezésre, szó szerint kellene tudnom, hogy mit állapítottak meg például házkutatáskor, de ha nem látom magam előtt, sokkal nehezebb megtervezni a stratégiát. És ne egy hatezer forint értékű lopásból induljunk ki, hiszen egy kábítószerrel való visszaéléses ügy, vagy egy költségvetési bűncselekmény sokkal összetettebb. Papír alapon persze bevihetném az anyagot, de van ügyem, ami legalább negyven kiló” – mondta Kadlót Erzsébet. Szerinte elég lenne, ha legalább az okostelefonját magával vihetné, de ma már azt is le kell adni a bejáratnál.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) szerint viszont biztosítják a beszélők zavartalanságát, legfeljebb egyedi esetben fordulhat elő ennek az ellenkezője, és nem is kaptak megkeresést a hangzavar miatt. Telefont és laptopot pedig biztonsági okokból nem vihetnek be az ügyvédek, legfeljebb a parancsnok külön engedélyével. Diktafont viszont nyugodtan bevihetnek a beszélőre – írták a megkeresésünkre adott válaszukban.

A BvOP megerősítette, hogy a plexifal alatt nem lehet nagyobb iratcsomagot átadni a fogvatartottnak, mert „szükséges az iratok nem tartalmi, pusztán biztonsági szempontú ellenőrzése, hiszen volt rá precedens, hogy a fogvatartottak az ügyvédeiken keresztül jutottak olyan tárgyakhoz (például SIM-kártyához), amelyeket tilos maguknál tartaniuk”.

A falnak is füle van

Közben általánossá vált a beszélők bekamerázása, ami végképp kiverte a biztosítékot az ügyvédeknél. A Helsinki jelentése szerint ez így van Miskolcon, más ügyvédektől pedig úgy tudjuk, hogy Szombathelyen, Debrecenben, Vácon, Szolnokon, Kecskeméten, Szekszárdon, Balassagyarmaton és Budapesten a Kozma utcában is. Kadlót szerint ezek az utóbbi két és fél évben terjedtek el, de Hankó Faragótól úgy tudjuk, Szombathelyen például csak pár hónapja jelent meg.

Erről is megkérdeztük a BvOP-t, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy a kamerák az ügyvédek biztonságát és azt szolgálják, hogy semmilyen tiltott tárgy ne jusson be az intézetbe. „A közvetített kamerakép kizárólag a fogvatartotti tevékenység megfigyelésére szolgál” – írták, a rendszer technikai szintje pedig szerintük nem teszi lehetővé, hogy belelássanak az iratokba. „A kamerák sem hangot, sem képet nem rögzítenek, kizárólag valós időben biztosítják, hogy a bv. intézet a rendjét és biztonságát fenntarthassa az ügyvédi kapcsolattartás során is.”

A BvOP szerint fontos, hogy sem az Ügyvédi Kamara, sem az Ügyészség nem kifogásolta a kamerákat. Ez azonban nem igaz: az Ügyvédi Kamara honlapján elérhető a Legfőbb Ügyészség állásfoglalása, amely szerint az ügyvédi beszélő semmilyen formában nem ellenőrizhető, „a tiltott tárgyak átadásának megakadályozását célzó kamerás megfigyeléssel sem”. Azt is hozzátették, hogy már az ellenőrzés látszatát is kerülni kellene.

Kadlót Erzsébet szerint már előfordult egy ügyfelével, hogy a börtön dolgozói később visszautaltak arra, amiről elvileg kettesben beszélgettek.

Hankó Faragó már csak technikai dolgokról szokott odabent beszélgetni, hiszen „a falnak is füle van”. Ez viszont ahhoz vezet, hogy az előzetesben levők egyáltalán nem tudnak felkészülni a védekezésre. „Ha mégis fontos dolgot kell mondanom, akkor leírom egy lapra, és a plexin keresztül megmutatom neki. Elolvassa, ráír valamit, aztán visszaadja” – mondta. Egy másik, főleg Nógrád megyében dolgozó ügyvéd szerint is főleg előzetes letartóztatásban levők kerülhetnek így veszélybe, hiszen ebben a szakaszban a nyomozó hatóságnak még sok mindent kell bizonyítania, ezért komoly érdeke fűződhet ahhoz, hogy megszerezze a beszélőn elhangzott információkat.

„Én egy másik papírlappal vagy dossziéval szoktam takarni, amit írok, nehogy lássák a kamerán keresztül. Három-négy mondatot tudunk így váltani. De nálam már alapvetés, hogy a beszélőn nem beszélünk meg semmit. Inkább a tárgyalás előtt beszélek vele a folyosón” – hallottuk a cikk elején idézett ügyvédtől.

Neki például volt egy több milliárdos csalásos ügye, amelyben megkapták a rendőrség lehallgatási anyagát, ezt kellett volna együtt átnézniük. „Ideális esetben ilyenkor végigbeszélnénk az ügyféllel, hogy ki volt a felbujtó, mit hallott az első- és másodrendű vádlottaktól és hasonlók. Ha kettesben vagyunk, nem gond, ha akár saját magára nézve terhelő dolgokat is elmond” – mondta. Így viszont nem lehetnek biztosak abban, hogy nem jut el másokhoz az információ, és inkább át sem beszélik részletesen az ügyet.

„Van olyan börtön, ahol lyukak sincsenek a plexin, csak telefonon keresztül tudunk beszélni, ami nyilván a lehallgatás melegágya. Persze nem biztos, hogy lehallgatnak, de szerintem a büntetés-végrehajtásban még ennek a látszatát is kerülni kellene. Ilyenkor azzal jönnek, hogy ők csak az ügyvédeket védik, de egy túrót! Ne ők döntsék el, hogy veszélyes-e rám valaki, vagy sem. Úgysem fogok olyasvalakit védeni, akitől félek.”

És ha inni akarok egy pohárral?

A Helsinki Bizottságnál olyan esetekről is tudnak, amikor az ügyvédeket félmeztelenre vetkőztették vagy teljes motozásnak vetették alá, mielőtt beengedték a beszélőre. „Ez kifejezetten mostanában vált jellemzővé, és azt jelzi, hogy a büntetés-végrehajtás nem az igazságszolgáltatás egy szereplőjeként tekint az ügyvédre, hanem sokszor mintha a bűnözőkkel szövetkeznének” – mondta korábban Vig Dávid, a szervezet rendészeti programvezetője.

Ilyen extrém esetekről az Abcúgnak nem számoltak be, de Kadlót Erzsébet szerint az is kellemetlen volt, amikor tavaly nyáron a legnagyobb hőségben levetették róla a szandálját, miközben harisnya sem volt rajta. „Akárhogy nézem, ez motozásnak számít, és úgy kellene végrehajtani, hogy mások ne lássák. Ehhez képest ott jöttek-mentek a férfi kollégák. Azt mondták, azért van erre szükség, mert rengeteg tiltott tárgy jutott be, de konkrétan semmit sem tudunk ezekről az ügyekről. Mégis mennyi? És ha így is van, jelentések fel, aki ilyet tett, nem mindenki gazember.”

Egy már idézett, főleg Nógrádban dolgozó ügyvéd szerint az is problémás, hogy olyan előírásokat kényszerítenek rájuk, amelyek alapvetően csak a börtön alkalmazottaira érvényesek. „Ilyen például, hogy szondát fújatnak, amikor megérkezünk, mondván, hogy ittasan nem mehetünk be. Mondom, rendben, ez nagyon szép, de mi van akkor, ha én úgy akarok bemenni, hogy előtte megiszom egy pohár bort? Sokszor viccelődök a kapuban, hogy már csak a testüregvizsgálat hiányzik. Ilyenkor röhögnek, de hát azt mondják, ez az előírás.” A BvOP szerint viszont ez rendben van, hiszen a intézetbe senki sem léphet be ittasan, és joguk van szúrópróbaszerűen szondáztatni.

Megkérdeztük a BvOP-t, összességében szükségesnek látják-e, hogy bármit változtassanak a mostani gyakorlatokon, amire azt írták: nem, mert a védelemhez való jog biztosított, az egyéni panaszokat pedig kivizsgálják.