A sorozat, ami megtanította, hogy minden részlet számít

Kép az első évadból.

„Neked is eleged van azokból, akik a legkülönfélébb sorozatokat akarják mániákusan rád tukmálni, és a zsenialitásukról áradoznak, miközben nincs időd arra, hogy ezt a sok zseniális dolgot megnézd?”

Charlie Brooker, a Black Mirror készítője kezdte ezzel rajongói videóját, ennél persze lényegesen charliebrookeresebben előadva, majd gyorsan le is csapja a saját labdáját: elég egyet megnézni ezek közül, a legjobbat. 

Ami minden kétség nélkül a Drót.

Ennél kevésé szórakoztatóan, de ugyanezt mondja Barack Obama, és nagyjából minden második legjobb sorozatok valaha összeállítás, és itt most nem jön csavar: pont ezt írjuk ebben a cikkben is.

Napra pontosan tíz évvel ezelőtt, 2008. március kilencedikén fejeződött be a sorozat, aminél nagyszerűbb mozgóképet alig alkottak, akár tévében, akár moziban, akár interneten, akár bábszínházban kifeszített vásznakon. A Baltimore-ban játszódó Drót egyszerre rendőr- és gengsztersztori, szikáran realistán dramatizált szocioriport, görög tragédia, orosz nagyregény, az amerikai birodalom hanyatlásának dokumentuma, a nagyvárosi élet mikro- makrobemutatója, szól a drogháborúról, az oktatási rendszerről, a politikáról, a munkásosztály felbomlásáról, és a médiáról, ami a fontos témákat észre sem veszi - és amilyen töményen és fellengzősen hangzik mindez, olyan mélyen emberi közben, tele árnyalt, felejthetetlen karakterekkel. Ezen kívül még izgalmas is, még ha a Netflix-lecsóhoz szokott nézőknek lassúnak is tűnhet elsőre, de ez valójában nem lassúság, hanem hihetetlen sűrűség. A Drót jelmondata az, hogy minden részlet számít, és ez nemcsak a történetbeli nyomozásra igaz, hanem magára a sorozatra is.

Hogy miért érdemes megnézni? Ez most azoknak szól, akik még nem látták, így spoilerek nem lesznek benne, de nem is szeretnénk elriasztani őket a mániákus tukmálással. Szóval, például ezekért:

1. Olyanok készítették, akik tudják, miről beszélnek

David Simon.Fotó: Astrid Stawiarz/AFP

A sorozat készítője, David Simon 13 éven éven át dolgozott a Baltimore Sun című lap városi ügyekkel foglalkozó rovatában. Egy teljes évet eltöltött szorosan a rendőrséggel együtt, közvetlen közeltől követve egy nyomozást, ebből könyvet is írt. A másik fő készítő Ed Burns, aki ugyanennél a rendőrségnél dolgozott gyilkossági nyomozóként, később pedig tanár volt egy baltimore-i iskolában.

Van olyan szereplő, akit Maryland állam történetének legnagyobb heroinkereskedője alakít. (Akit Ed Burns tartóztatott le, és a büntetés letöltése után szállt be a sorozatba.) Van olyan szereplő, akit Stephen King a tévétörténet legfélelmetesebb női karakterének nevezett - ő tényleg egy crackfüggő anyától született, 14 éves korában pedig lelőtt egy embert, és a sorozat jelentett neki új életet. De szerepelnek volt rendőrök, volt polgármester és olyanok is, akikről a történet egyes figuráit mintázták.

Vagyis ez nem Hollywood: a karakterek, a helyzetek, a konfliktusok itt teljesen valóságosak, még a nyelv is, olyannyira, hogy elsőre az amerikai nézők is nehezen értették meg a szlenget.

2. Emberek és rendszer


Két nyomozó, McNulty és Bunk.

Azt már külön ki sem kell emelni, hogy a sorozatot nem egyszerűsítik le jók és rosszak harcára, azt viszont igen, hogy egyforma részletességgel és árnyaltsággal mutatja be a rendőri és a bűnszervezeti oldalt, a kikötői munkások harcát és egy polgármesteri kampány belső részleteit, egy iskola működését és azt, hogyan próbálja összeszedni az életét valaki több évtized függőség után.

Simon egyik nagy témája az intézmények és az egyének viszonya – az intézmények pedig olyanok, mint a görög drámák istenei, akik külső természeti erőként befolyásolják az emberek sorsát, és senki sem lehet erősebb náluk. Akár a rendőrségről, akár a politikáról, akár a maffiáról van szó, ezek a diszfunkcionális rendszerek maguk alá gyűrik az egyéneket, és ezeknek az egyéneknek és rendszereknek a hálózata alkotja a nagyvárost.

A Drót főszereplője végső soron maga Baltimore,

a szereplők sokfélesége mögött viszont ekkor még nem volt semmiféle identitáspolitikus hevület. Nem dísznek szerepel benne fekete leszbikus rendőrnő és fehér dokkmunkásból lett díler, hanem azért, mert ilyen a modern nagyváros. A leghidegebb gyilkosból is elő tudnak törni az érzelmek, és a legtisztábbnak látszó szereplő is rejtegethet valami mocskot, mert ezek a figurák nem kartonból vannak, hanem érezhetően, tapinthatóan emberiek, akik hoznak jó, és pokolian rossz döntéseket is. És senkinek sincs kegyelem – nem a nézők, és a népszerűség döntik el, hogy hal meg, és ki marad életben, hanem a történet, mondta erről Simon.

3. Elképesztően összetett történet

Avon Barksdale és Stringer Bell a banda élén.

Ahogy az előző pontban felmerült, a központ tehát a nagyváros. A Drót az öt szezon alatt felépít egy teljes várost, a társadalom legaljától a legtetejéig. Míg az első évad egy konkrét nyomozásról szól (ez is valódi ügyön alapul), és a végére a néző már egészen otthonosan érzi magát az erőszakos utcasarkok és az idegőrlő türelmet igénylő lehallgatások világában, ez még csak az első lépcsőfok. Innen kiindulva Simon szezonról szezonra megmutatja, honnan jön mindez, és hogyan függ össze a posztindusztriális világban megszűnő munkahelyekkel, a bukásra ítélt reformokkal, az oktatási rendszerrel és a nagypolitikával. 

Utcai bandák emelkednek fel és buknak el, nyomozások jutnak zsákutcába, aztán törnek mégis előre, és ahogy a való életben, itt sem történnek meg egycsapásra a dolgok: ha a történetben szükség van egy eszközre valamihez, azt meg kell szerezni, ha egyetlen pisztolygolyót kell újra megkeresni, akkor azon sem lehet túllépni, és nem csak úgy elkapni kell a rosszfiúkat (ugye nincsenek is rosszfiúk), hanem csak azokat lehet letartóztatni, akik ellen megfelelő módon megszerzett, megfelelő bizonyítékok vannak. Minden részlet számít. Egyedül az utolsó évadban sorra kerülő médiaszálon érezni, hogy Simon mintha túl egyértelműen akart volna odacsapni a rendszernek, és ebből egy kevésbé kifinomult megoldás sült ki.

4. A negyedik évad

A negyedik évad középpontjában az oktatás.

A kiemelkedő sorozatból külön is kiemelkedik a negyedik évad. Addigra már jól ismerjük a rendőrség és a bandaháborúk világát, de arra semmi sem készít fel, ahogy ez a szezon négy gyerek történetén keresztül bemutatja, hogyan nő bele ugyanebbe a következő generáció, és hogyan termelődik újra ez a helyzet. Ez az évad a legsötétebb, itt kombinálják a legerősebben a rendszerszintű kritikát a szívet tépő személyes szálakkal. A negyedik évad viseli magán leginkább Ed Burns keze nyomát, aki tanárként dolgozott ilyen környezetben. Mestermű. 

5. Nagyon jól öregedett

Omar és bandája az utcán.

A mai megítélés alapján ezt már nehéz elképzelni, de a maga idejében, legalábbis az első három évadban a Drót nem volt különösebben sikeres. Miközben a Sopranos és a Szex és New York voltak az HBO slágersorozatai, Simonéknak minden szezon után küzdeniük kellett azért, hogy folytatódhasson a műsor. A színészek akkor még nem lettek sztárok (azóta persze többen is), a sorozat nem nyert egyetlen díjat sem. Utólag nyerte érte el a mai státuszát, ma pedig meg már egyetemeken tanítják a társadalomábrázolását.

Amikor elkezdődött, Amerika még a nagy 2008-as megrázkódtatás előtt állt, Simon mégis azokba a témákba talált bele, amik azóta meghatározók lettek. Azt soha nem állította, hogy tudja a megoldást, azt viszont igen, hogy soha nem is lesz megoldás, ha nem mutatják be nyíltan és őszintén ezeket a problémákat.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.