Aki nem koordinál, az a Fideszt segíti, üzente kiáltványában a többi ellenzéki pártnak az Együtt

POLITIKA
2018 március 11., 12:00
comments 332

Az ellenzéki pártok székházainál akciózott vasárnap Juhász Péter, az Együtt elnöke. Kiáltványokat tűzött a székházak ajtajára, amiben összefogásra, az egyéni választókerületi együttműködésre szólítja az ellenzék pártjait.

Az Együtt felfogásában a pártoknak nem kell közös listát indítaniuk, a pártlistás szavazatokért szabadon versenyezhetnek egymással. De a Fidesz-kormány leváltása - vagy, hogy mondjak egy reálisabb célt, a kétharmados, vagy akár az abszolút többségének megakadályozása - lehetetlen a választókerületi koordináció nélkül.

"Azok az ellenzéki pártok, amelyek azt állítják, hogy önállóan képesek a kormányváltásra, hazudnak" - írta kiáltványában a párt. Ahogy szerintük hazugság az is, hogy az ellenzéki pártok megállapodtak volna, mert nincs széles körű együttműködés a pártok között. Juhász szerint azok, akik nem működnek együtt, vagy csak néhány helyen, azok szétforgácsolják az ellenzéket és a Fideszt segítik.

Az Együtt hónapokig próbált Új Pólus néven összefogást létrehozni az LMP-vel és a Momentummal, de a másik két párt nem volt vevő az ötletre. Azóta a párt kiszorult az ellenzéki koordinációból, bár önként lemondott a jelöltállításról azokban a kerületekben, ahol egy másik ellenzéki párt erős, győzelemre esélyes jelöltet állított.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.