Kivannak a kínaiak a Fekete Párducon, mert túl fekete :(

Meglepően részletes és érzékletes beszámoló jelent meg a Quartzon arról a tortúráról, amit a kínai moziba járóknak kellett átélniük a hollywoodi sikerfilm, a Fekete Párduc vetítésein.

„A Fekete Párduc teljesen fekete, minden fontos szereplő fekete, egy csomó jelenet fekete, az autós üldözéses jelenet fekete - ez a sok feketeség nagyon elálmosított” - panaszolta az egyik csalódott néző, aki hozzátette, vagy tízszer meg kellett csípnie magát, hogy képes legyen ébren maradni. Volt olyan panasz is, hogy a film egyszerűen túlságosan törekszik a politikai korrektségre, ez viszont már kevésbé elmondható a film egy másik értékelőjéről: „Amikor beléptem a moziba, egy halom fekete ember verekedett az éjszaka közepén... Még sosem voltam olyan sötét teremben, ahol olyan sötét volt, hogy még a székemet is alig találtam meg.”

A Marvel első fekete szereplős szuperhős-filmje ennek ellenére erősen kezdett Kínában, csak a múlt hétvégén 63 milió dollár bevételt hozott. 



Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.