Kirakott a netre négy 1848-as filmet a Filmarchívum

A Filmalaphoz tartozó Filmarchívum négy, 1848-as témájú filmet tett szabadon hozzáférhetővé március 15-e és 19-e között, melyeket a Filmarchívum Vimeo-csatornáján lehet megnézni

Sára Sándor 1978-ban készült 80 huszár című filmje a Lengyelországból hazaszökő Lenkey század hiteles történetét dolgozza fel, sokszoros fénytörésben ábrázolva a huszárok fordulatos hazaútját; melynek során meg kell küzdeniük a természettel, az ellenséges túlerővel, de saját illúzióikkal is. A film főbb szerepeit Tordy Géza, Madaras József, Cserhalmi György, Dózsa László és Oszter Sándor alakították.

Lugossy László Berlinale Ezüst Medve-díjas filmje, a Szirmok, virágok, koszorúk (1984) a világosi fegyverletétel után játszódik, Cserhalmi György és Őze Lajos főszereplésével. A sok jelenetében sötét tónusú, gyertyákkal megvilágított film operatőre, Ragályi Elemér olyan bravúros teljesítményt nyújtott, ami Stanley Kubrick elismerését is kiváltotta.

Az Illyés Gyula filmregényéből 1953-ban készült Föltámadott a tenger az ötvenes évek legnagyobb filmes vállalkozása volt. Nádasdy Kálmán és két rendezőtársa monumentális színes filmet forgattak, amelynek középpontjában az 1948-as forradalom és szabadságharc, illetve Petőfi és Bem barátsága áll, a kor ízlésének és ideológiájának megfelelő feldolgozásban. A főszerepeket Görbe János, Makláry Zoltán és Básti Lajos alakították.

Várkonyi Zoltán romantikus, festői történelmi filmje, A kőszívű ember fiai (1965) a Baradlay család történetén keresztül eleveníti meg a szabadságharc időszakát. Jókai Mór családregényének látványos adaptációja emberközelbe hozza a függetlenségért küzdő liberális magyar nemességet és polgárságot, hazafiságuk, bátorságuk mellett egyéni, emberi vonásaik is kirajzolódnak. A Sulyok Mária, Bitskey Tibor, Mécs Károly és Tordy Géza főszereplésével forgatott kétrészes alkotás a hatvanas évek egyik legnépszerűbb filmje volt.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.