Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait

Még március elején rakott ki a Momentum helyi jelöltje, Bodrozsán Alexandra plakátokat a kecskeméti buszpályaudvar lámpaoszlopaira, amik néhány napon belül eltűntek. A történtek miatt a Választási Bizottsághoz fordult a párt, ami megállapította, hogy a DAKK Zrt.-nek nem szabadott volna leszednie a plakátokat. A döntés után Bodrozsánék újra plakátoltak, de ezeket ismét eltávolította a buszpályaudvar.

Az ügy a Nemzeti Választási Bizottság elé került, ami keddi ülésén megállapította: a kecskeméti cég szándékosan szedte le kétszer is a Momentum plakátjait. Ezért 276 ezer forint bírsággal sújtotta a DAKK Zrt.-t. A határozatot a Momentum vezetője, Fekete-Győr András azzal kommentálta, hogy

"a fideszes médiatúlsúly mellett a plakátolás az egyik utolsó lehetősége az ellenzéknek. Ezért nagyon fontos döntés ez a mai. Nem hagyhatjuk, hogy törvénytelenül akadályozzák a kampányt." 

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.