Balhé lehet az Indiában elpusztított 300 000 patkány ügyéből

külföld
2018 március 23., 10:40
comments 58

Korrupciót sejtenek egy patkányirtási ügy miatt India harmadik legnagyobb államában, Mahárástrában - írja a Quartz. Az állam nyugati részét irányító Bharatiya Janata párt egyik vezetője árulta el, hogy tavaly 319 400 patkány irtottak ki a mumbai Mantralayában, a kormány közigazgatási hivatalainak központjában. Eknath Khadse március 22-én az alsóházban idézett egy választ, melyet a kormány adott a Right to Information (RTI) kérdésére. Az RTI azt firtatta, a főminiszter, Devendra Fadnavis kormánya bekért-e több ajánlatot a patkányirtásra 2017-ben. Khadse állítja, a vállalkozó, akivel végül szerződést kötött a kormány, azt mondta, hét nap alatt végzett az irtással az előírt néhány hónap helyett.

„Ez azt jelenti, hogy a vállalkozó naponta 45628,58 patkányt ölt meg naponta. Ez azt is jelenti, hogy percenként 31,68 patkányt ölt meg.

A súlyuk 9125,71 kg körül lehetett, és minden nap szükség kellett, hogy legyen egy teherautóra, ami elszállítja a tetemeket a Mantralayából. De nem lehet tudni, hova kerültek” - mondta Khadse. „Nagyon meglepő, hogy ez a cég több mint 300 ezer patkányt irtott ki alig hét nap alatt, miközben a mumbai városi vállalatnak két évbe telt végezni 600 ezer patkánnyal.

A politikus lehúzást sejt a patkány-ügy mögött, a rágcsálókkal fejenként 2,3 dollárért végzett a vállalkozó.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.