Gulyás Márton elment Vona Gábor fórumára, hogy számon kérje rajta a nyíregyházi összefogást

POLITIKA
2018 március 23., 23:20
comments 392

A Jobbik elnöke Nyíregyházán turnézott, amikor odalépett hozzá az ellenzéki koordinációt szervező Közös Ország Mozgalom vezetője. 

Gulyásnak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 2-es választókerületben induló DK-s jelölt azt mondta, hogy visszalépne a jobbikos javára, ha cserébe az 1-es választókerületben a jobbikos állna félre az MSZP-Párbeszéd útjából. (A DK és az MSZP-P már előre felosztották a körzeteket, így itt sem indulnak egymás ellen.)

Az akció lényege nyilván az lenne, hogy így mindkét körzetet behúzza az ellenzék. Ha viszont nincsen koordináció, akkor Gulyás szerint mindkét körzetben a Fidesz nyer.

Gulyás szerint ezzel a tervvel a helyi jobbikosok is egyetértenek, csak a pártvezetés jóváhagyására várnak. Vona viszont azt mondja, hogy a baloldal és a Jobbik együttműködése itt helyben és országosan is sok embert otthon tartana.

„Ezért tartom veszélyesnek, ha ebbe az irányba visszük az embereket, mert csalódás lesz a vége”

– mondja Vona, aki szerint inkább a mozgósításra kellene koncentrálni.

link Forrás

A Nyíregyháza nagy részét magába foglaló 1-es körzetben 2014-ben szoros eredmény született: a Fidesz jelöltje, Petneházy Szabolcs (36%) mindössze 3,5 százalékpontos különbséggel nyert a baloldal közös jelöltjeként induló Jeszenszky Andrással (32%) szemben. A hagyományosan baloldaliként számon tartott megyeszékhelyen akkor a Jobbik 23 százalékot ért el, az LMP-s Szabolcsi Beáta pedig kevesebb mint 4-et – írja a Közös Ország Mozgalom. A közvélemény-kutatásuknak pedig ez lett az eredménye:

photo_camera Fotó: KÖM

A szomszédos, 2-es számú körzetben nem mért a KÖM, de négy évvel ezelőtt a baloldali összefogás jelöltje 22 százalékot, a jobbikos pedig 28-at kapott, és 43 százalékos eredménnyel a Fidesz nyert egyéniben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.