Visszaléptette jelöltjét Hajdu László javára az Együtt

POLITIKA
2018 március 28., 11:08
comments 223

Egyoldalúan visszaléptette a budapesti 12-es választókerületben jelöltjét, Huzsvári Erzsébet Máriát a DK-s Hajdu László javára, jelentette be közleményben az Együtt. "Le lehet, és le is kell győzni a Fideszt 2018-ban" - írják, ehhez azonban szerintük szükséges, hogy minden választókerületben csak a legesélyesebb baloldali jelölt induljon.

Közleményükben ezért kérik a többi "demokratikus ellenzéki pártot és civil szervezetet", hogy hasonlóképpen járjanak el, vagyis támogassák Hajdu jelöltségét a XV. kerületi körzetben. Az Együtt egyoldalúan léptette vissza a jelöltjét, azaz nem kért ellentételezést, de azért közleményükben felsorolták azokat a jelöltjeiket, akik esélyesnek számítanak a körzetükben, így vissza lehetne lépni a javukra. Ilyen jelöltnek tartják például Baranyi Krisztinát a fővárosi 6-os választókerületben, illetve a 2014-ben képviselővé választott Szabó Szabolcsot, akivel szemben az MSZP Bangóné Borbély Ildikót indította, és egyelőre nem mutatja jelét, hogy visszaléptetné. Ha egyikük se lép vissza, a csepeli körzetben Németh Szilárd nyerhet.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.