Feljelentették egy budai gimnázium igazgatóját

oktatás
2018 március 29., 05:50
comments 57

Mivel a szülők többszöri kérése ellenére sem hozta nyilvánosságra a Budai Nagy Antal Gimnázium alapítványa a 2016-os éves beszámolóját, ezért a szülői választmány feljelentést tett az iskola és egyben az alapítvány vezetője, Manolovitsné Erdőközi Orsolya ellen - írja a 24.hu.

Az igazgatónak először tavaly jelezték a szülők, hogy szeretnének belenézni az alapítvány költségvetésébe, akkor azt mondta a szülői választmány elnökének, Lukácsi Krisztinának, hogy kérjen egy időpontot, és megmutatja neki a beszámolót, ám ez végül nem történt meg. A februári választmányi ülésre a szülő ismételt kérésére sem vitte magával a dokumentumokat. Az igazgató ígéretet tett ugyan, hogy két héten belül nyilvánosságra hozza, de ez sem következett be.

Végül a szülők egy utolsó, 24 órás haladékot adtak neki, de az alapítvány elszámolását továbbra sem láthatták, ezért feljelentést tettek a rendőrségen.

Azt, hogy az iskola alapítványával valami nem stimmel, az is bizonyítja, hogy az iskola évek óta működő alapítványát kizárták az 1 %-os felajánlásokra jogosult szervezetek közül, ami komoly anyagi hátrányt okozott az alapítványnak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.