Karácsony: Fontos körzetekben lesznek még visszaléptetések

politika
2018 március 30., 17:45
comments 377

Nem venne részt egy olyan kormányban, amit Vona Gábor vezet, és nem vezetne olyan kormányt, amely támaszkodna a Jobbik frakciójára, jelentette ki Karácsony Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsorában péntek este. Az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje további visszaléptetésekről is beszélt, bár azt nem árulta el, hogy melyik körzetekről van szó, de azt elmondta, hogy

"90 százalék az esélye annak, hogy kedden és szerdán, a fontos körzetekben érdemi bejelentések lesznek a visszaléptetésekről."

Arra a kérdésre, hogy mi változott, hogy közeledtek az álláspontok az ellenzéki pártok közt, hogy megtudnak állapodni, Karácsony azt felelte, hogy

"mindenki érzi a felelősségét. Az ellenzéki pártok vezetői felelős politikusok."

Érdemben dolgozik azért, hogy legyen még előrelépés, tette hozzá. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.