Karácsony Gergely szerint Orbán a legnagyobb Soros-ügynök, és ő elutasítja a gazdasági bevándorlást és a kvótákat is

POLITIKA
2018 március 31., 20:57
comments 231

Szombati sajtótájékoztatóján az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje hosszasan sorolta, hogy szerinte miket hazudik róla a Fidesz. Szavaiból kiderült, hogy több alapvető kérdésben egyetért a kormánnyal, hiába vádolják ennek ellenkezőjével.

  • Nem akarja lebontani a határkerítést, azt elfogadják Magyarország határvédelmének fontos eszközeként. 
  • Kötelező betelepítési kvótákat sem szeretnének, illetve a gazdasági bevándorlást sem támogatják. Felidézte, hogy bár őt vádolják ilyesmivel, a menekültválság idején épp a Fidesz-kormány szállásolt el laktanyákba menekülteket. 
  • Cáfolta azt is, hogy zuglói polgármesterként támogatta volna a kerületi iszlám imaterem létrehozását. „Semmi közöm ehhez az ügyhöz, a zuglói önkormányzatnak semmilyen támogatása nem volt szükséges ahhoz, hogy magyarországi állampolgárok a vallásukat gyakorolják.”

Ezen kívül 

  • az is hazugság, hogy a Karácsony-kormány fizetőssé tenné az egészségügyet
  • és az is, hogy adóemelésre készülnének.

Végül arra a vádra, hogy az árnyékkormányában több Soros-ügynök bujkál, azt felelte, hogy 

„Magyarország miniszterelnöke egykori Soros-ösztöndíjas, ennél nagyobb Soros-ügynököt a politikában nem tudok elképzelni.”

(via Index, Magyar Narancs)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.