Meghalt Winnie Mandela

külföld
2018 április 02., 18:08

A dél-afrikai apartheid elleni mozgalom ismert alakja 81 éves volt. Winnie Madikizela Mandela az első fekete dél-afrikai elnök, Nelson Mandela egykori felesége volt, közös képük, melyen kézen fogva láthatóak, miközben Mandela 27 év után elhagyhatta a börtönt, az ország és a XX. század történelmének egyik ikonikus fényképe.

photo_camera Fotó: ALEXANDER JOE/AFP

Winnie Mandela ellentmondásos szereplője az ország történelmének, sokan a nemzet anyját látják benne, ugyanakkor személye körül erőszakos és korrupciós ügyek is felbukkantak. 

A család szóvivője szerint hosszas betegség után hunyt el hétfőre virradóan. A Nobel-békedíjas Desmond Tutu közleményében azt írta, Winnie Mandela az apartheid elleni küzdelem szimbolikus alakja volt, és bátor ellenállása őt és aktivisták generációit inspirálta. 

Winnie Mandela 1936-ban született. Szociális munkásnak tanult, amikor az ötvenes években megismerkedett későbbi férjével. Összesen 38 éven át voltak házasok, de ebből közel három évtizedet a férfi börtönben töltött. Miután férjét életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, felesége lett az apartheid elleni küzdelem egyik nemzetközileg is ismert arca. Öt évvel később őt is letartóztatták.

Winnie Mandela 2016-ban
photo_camera Winnie Mandela 2016-ban Fotó: MARCO LONGARI/AFP

Személyével kapcsolatban felmerültek a vádak, hogy a kormányellenes fellépésük során erőszakos módszereket és kínzásokat is támogatott, valamint az apartheid felszámolása után egy korábbi emberrablás miatt is elítélték, mely során meghalt egy 14 éves aktivista, de a börtönbüntetést végül pénzbírságra mérsékelték. 

Később, az apartheid idején elkövetett bűnöket vizsgáló Igazság és Megbékélés Bizottsága előtti 1997-es meghallgatása során újból szembesítették ezekkel a vádakkal. Az apartheid felszámolását követő első, 1994-es választásokon parlamenti képviselő lett, politikusként azonban csalásért elítélték, Nelson Mandela pedig 1995-ben kirakta a kormányából. 

Nelson Mandela 1990-es szabadulása után házasságuk éveken belül megromlott, 1992-ben szétköltöztek, 1996-ban pedig elváltak, de kapcsolatban maradtak egymással. (BBC, MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.