DJ Szecsei szólt a telefonján, amikor kirabolta egy hernádkaki és egy körömi fiú

bűnügy
2018 április 04., 11:51

A rendőrök tíz percen belül elfogták azt a két férfit, akik Miskolcon erőszakkal elvették egy fiatalember mobiltelefonját - írja a police.hu

A Miskolc, Széchenyi úton lévő egyik megállóban várakozott a villamosra egy helyi fiatalember 2018. április 4-én 1 óra körül. Várakozása közben mobiltelefonján zenét hallgatott, amikor két fiatal férfi lépett hozzá, és elkérték tőle a készüléket azzal az indokkal, hogy egy másik zenét indítanak el rajta. (A rendőrségi képek tanúsága szerint addig DJ Szecseit hallgatta a sértett.)

photo_camera Fotó: police.hu

A telefon tulajdonosa utána hiába kérte vissza a mobilt, azt már nem adták oda, hanem egyikőjük többször megütötte, majd elmentek. A sértett az időközben megérkezett villamos vezetőjének segítségével értesítette a rendőröket, akik tíz percen belül mindkét támadót elfogták, sőt az egyik kapu alá elrejtett telefont is megtalálták.

A rendőrök a 18 éves és a 22 éves hernádkaki, illetve körömi lakcímmel rendelkező testvérpárt a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították, rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, továbbá az ügyészségen előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására is.

link Forrás


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.