Meztelen, rajzolt Kunhalmi Ágnes szerepel egy kamuplakáton, az érintett feljelentést tesz

A kampány végére még kitört egy szexista botrány is. Több olvasónk is jelezte kedden, hogy a budapesti második kerületben olyan, az MSZP-Párbeszéd, illetve a DK logójával is ellátott kampányplakátokat láttak, amiken a szocialisták egy meztelen - igaz rajzolt - Kunhalmi Ágnest népszerűsítenek.

A plakát persze nem a rajta jelzett pártok műve, hanem ismeretleneké. Kunhalmi a 444-nek elmesélte, hogy ő is kedden találkozott a poszterrel, amikor megérkezett egy Budán tartott kampányrendezvényre, ahol Karácsony Gergely és Molnár Gyula társaságában szólalt fel. A politikus a színpadra lépve szinte azonnal szóba is hozta a dolgot.

Fogadhattak volna méltóságteljesebben is 

- kommentálta a pódiumról a kamuplakátokat, amiket elmondása szerint az eseménynek helyet adó épület kapuja mellett pár méterre fedezett fel.

Nem én vagyok rajta, csak egy rajzolt női alkat, mindenkinek az ízlésére bízom, hogy az eredeti vagy a rajzolt tetszik-e jobban

- kommentálta a képet Kunhalmi, aki ezek után nem hagyott kétséget afelől, hogy a Fideszt sejti a szexista akció mögött. Mindezt abban a formában közölte, hogy egyben oda is szúrt egyet az olimpikonból lett Fidesz-káder és képviselőjelölt Szabó Tündének, akiről egy férfimagazin régebben aktképeket közölt:

Egyet azért mondhatok: ez csak egy rajz, ha viszont valaki valódi szép női testet szeretne látni, az nézze meg Szabó Tündének, a mostani sportügyi államtitkárnak a korábbi fényképeit.

Bár a párt egyik sajtója kérdésünkre azt mondta, hogy az MSZP nem tervez további lépéseket, Kunhalmi cseten azt válaszolta a kérdésemre, hogy ismertlen tettes ellen feljelentést tesz.

Amúgy el kell viselnem ezt. Röhögök rajta

 - kommentálta a plakátot a 444-nek az MSZP politikusa.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.