A Célpont szerint kisbuszokkal hordták Ukrajnából a Fidesz-szavazókat

politka
2018 április 10., 11:13
comments 124

A Hír TV oknyomozó műsora Tilki Attila kampányába épült be. A Célpont szerint Tiszaújlak korábbi polgármestere majdnem ezer szavazót szállított a Fidesznek az ukrán határnál.

Néhány nappal a választás előtt még átlagos volt a forgalom a tiszabecsi határátkelőn, a határőröket azonban már felkészítették a vasárnapi rohamra. A határőrök a Célpont stábjának azt mondták, ha kell, a kilépőoldalt is megnyitják az átkelők előtt, az pedig teljesen ki volt adva, hogy nagy forgalomra készülhetnek. A stáb szerint a határátkelőnek nagyobb forgalom volt az átlagosnál.

„Én beszéltem miniszterelnök-helyettes úrral, tudod, az én barátom, és én rendezek mindent” - egy Ukrajnában élő férfi azt mondta: a szavazás hajnalán reggel ötkor indul majd az ukrán fuvarokkal. Először a családját hozza át szavazni, majd onnan fordul a többiekkel. A felvételek szerint ötszáznál is több embert átvittek. 

Vasárnap a 444.hu is a környéken volt. Egy ukrán rendszámú autót láttunk, mely a határtól egyenesen a kölcsei szavazóhelyiséghez ment, majd ikszelés után el is indult visszafelé, Kispaládra pedig egy ukrán rendszámú autó érkezett két határon túli magyarral.  A kelet-magyarországi település nemrégiben azzal került a figyelem középpontjába, hogy kiderült, vannak olyan lakcímek a faluban, melyekbe akár 100 ukrán-magyar kettős állampolgár is be van jelentve, és bár a postások hatalmas csomagokban hordják a címekre hivatalos értesítőiket, magukat a lakókat szinte sosem látni. A helyiek elmondása szerint ez nem csak az ő falujukban probléma, hanem a környező településeken is. Csak Kispaládon 151%-kal növekedett meg 2010 és 2017 között a falu lakóinak száma, 536-ról 1347-re.


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.