kettős állampolgárság

2020. június 15.
2020. február 18.
2019. október 25.
2019. április 29.
2019. április 1.
2019. február 25.
2019. január 12.
2018. október 9.
2018. október 8.
2018. október 4.
2018. szeptember 29.
2018. szeptember 28.
2018. július 2.
2018. június 30.
2018. június 21.
2018. május 23.
2018. május 10.

Elege lett Amerikának a magyar útlevélcsalásokból, a vízummentesség megszüntetésével fenyegetik az Orbán-kormányt

Bár Orbán nagyon csodálja Trumpot, közben az amerikaiak egyre dühösebbek a magyar kormányra a magyar útlevelekkel való csalások miatt. Már ideiglenes státuszba tették Magyarországot a vízummentességi programban, és jöhetnek keményebb lépések is - derítette ki a Direkt36 és a Washington Post.

2018. április 24.
2018. április 10.
2018. április 4.
2018. január 30.

A Fidesz-kormány legdurvább menekültellenes uszításán is túltesz Gyurcsány ukránellenes hecckampánya

A DK animációs filmjében a magyar dolgozik, az ukrán csak vodkát vedel. Gyurcsány az első politikus, aki a saját fegyvereivel képes, ha nem is legyőzni Orbánt, de reprodukálni őt. Csúsztatásokból, gyalázkodásból és persze egy adag igazságból áll össze a klasszikus gyűlöletkampánykoktél, ezúttal progresszív, Európa-párti demokrata pohárban.

2017. október 16.
2017. július 17.
2016. október 3.
2016. augusztus 1.
2016. április 1.

Semjén: A ciklus végére meg lehet az egymillió új magyar állampolgár


A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma pénteki plenáris ülésén elmondta, hogy eddig 825 ezren szerezték meg vagy kapták vissza magyar állampolgárságukat a külhoniak közül. Semjén Zsolt szerint  762 ezren tettek állampolgársági esküt és 61-62 ezer ember magyar állampolgárságát állapították meg, azaz azt, hogy őseik a mai Magyarország területéről mentek el. (MTI)

2016. január 28.
2015. november 24.
2015. augusztus 6.
2015. augusztus 5.
2015. április 11.
2015. január 5.
2014. december 11.
2014. november 14.

Meglehet az egymilliós célszám

Nem Orbán új munkahelyes, hanem helyettese, Semjén Zsolt új magyar állampolgárok számára kiírt célszáma. Wetzel Tamás, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár bejelentette, hogy már több mint 680.000-en kapták meg az állampolgárságot és tették le az esküt. Az államtitkár további egyszerűsítést és könnyítéseket ígért. Az index cikkeiről, hogy az ukrán maffia pénzért árulja a magyar állampolgárságot, ezúttal nem esett szó. Korábban Semjén lehazaárulózta az indexet. (MTI nyomdokain)

2014. szeptember 24.
2014. szeptember 17.
2014. június 4.
2014. május 13.
2014. március 28.

Az egyiknek sikerül, a másiknak nem

Egy befogadó nemzet nem folytat önkényes állampolgársági eljárásokat, ezért döntéseit indokolja és bírósági kontroll alá helyezi. Egy befogadó köztársasági elnök nem zárja ki a politikai közösségből az évtizede itt élő, dolgozó, adózó, gyermeket nevelő embereket. És ehhez a kérelmezőnek nem kell feltételen díjnyertes imázsfilmet készíteni.

Szerdai hír, hogy Kostil Danila rendező nem kapta meg a magyar állampolgárságot, bár Ezüst Medvével díjazták Berlinben a Magyarországról szóló imázsfilmjét. Pedig ebben az országban nőtt fel, tanult, lett először szerelmes, itt fizet adót, a magyar törvények szerint él. Aztán kiderült, hogy nem ő, hanem fivére, Luka adta be állampolgársági kérelmét, és ő nem lett magyar állampolgár. Luka nem csak testvére, de alkotótársa is Danilának. Az egész eset különös fénytörést kap a választások előtt egy héttel, hiszen állampolgárság híján Kostil Luka nem is szavazhat, miközben ez lesz az első választás, amikor a hazánkban akár soha egy percet nem tartózkodott személyek kaptak az állampolgársággal együtt szavazati jogot is.

A probléma végtelenül bonyolult. Az, hogy kit tekintünk egy politikai közösség tagjának, vagyis állampolgárnak, az egyik legalapvetőbb politikai és egyben alkotmányjogi kérdés. Hogy miért? Mert azt mondjuk, hogy a demokratikus közösségben a közhatalom a népé, amely választott képviselői útján – és népszavazás esetén közvetlenül – gyakorolja a hatalmát. Ha valakit nem tekintünk a nép tagjának, evidens, hogy a legfontosabb demokratikus jogától és egyben a morálisan legjelentősebb közjogi státuszától fosztjuk meg: attól, hogy szavazhasson, és attól, hogy egyenlő személyként és tagként tekinthessen magára azokkal, akikkel egyébként azonos országban, azonos törvények hatálya alatt és azonos kötelezettségekkel terhelve éli életét. Ezért bár a szuverenitása alapján végső soron minden állam szabadon dönti el, hogy kit tekint állampolgárának, az önkényes állampolgársági eljárás és döntés súlyos morális, politikai és alkotmányjogi kérdéseket vet fel. Az önkényesség kizárására létrejött egy nemzetközi egyezmény, amely előírja, hogy az állampolgárság megszerzésével kapcsolatos határozatokat indokolni kell és azokkal szemben biztosítani kell a jogorvoslatot. Ennek az Egyezménynek Magyarország is részes állama, de ezen két rendelkezéshez fenntartást fűzött, ami azt jelenti, hogy minket ez nem köt.

Nemzetközi összehasonlításban egyébként is nagyon nehéz nálunk állampolgárságot szerezni, ráadásul, ha elutasítják valakinek a kérelmét, akkor soha nem tudja meg, mi volt ennek az oka, és fellebbezni sincs joga. Persze indokolás hiányában nincs is értelme, mert nem tudni, mivel szemben kellene érvelnie. Ez az önkény melegágya.

A mérleg másik serpenyőjében pedig vannak azok a magyar állampolgárok, akik lehet, hogy soha nem éltek akár még a trianoni Magyarország területén sem (mert mindenki magyar állampolgárságot szerez azáltal, hogy a szülője magyar állampolgár). Ők állampolgárok és szavazhatnak. Ha lakcímmel nem rendelkeznek Magyarországon, akkor abszurd módon még könnyebben tehetik meg mindezt, mint azok, akik átmenetileg külföldön dolgoznak vagy tanulnak. Van olyan hazai ismerősöm, aki Kanadában él egy éven át, és 3400 kilométert kellene utaznia, hogy szavazhasson. A szomszédja, aki soha nem járt Magyarországon, a helyi postán feladhatja szavazatát. Na, ennek a megkülönböztetésnek a tisztességes, demokratikus voltát próbálja igazolni valaki!

Félreértés ne essék: én a liberális jogvédők között azokhoz tartozom, akik helyesnek, de legalábbis erős érvekkel védhetőnek tartják a határon túli magyarok állampolgárságát és választójogát is. A Haza és Haladás tanulmánya győzött meg arról, hogy a szabályozás – minden korábbi aggályom ellenére – nem önkényes. Hogy vannak kérdések, amelyekre adott eltérő válaszok relevánsak, azt innen értettem meg nemrég. A következményekkel arányos szavazójog számomra elfogadható elve alapján a határon túli magyarok szavazati joga ezért nem botrány, nem vállalhatatlan, hanem egy tisztességes kompromisszum versengő végső elvek, zavaros, tragikus és botrányos történelem által terhelt egyéni sorsokért viselt anyaállami felelősség nevében.

Visszatérve Kostil Luka tanulságos esetéhez: egy befogadó nemzet nem folytat önkényes állampolgársági eljárásokat, ezért a döntéseit indokolja és bírósági kontroll alá helyezi őket. Egy befogadó köztársasági elnök nem zárja ki a magyar politikai közösségből az évtizede itt élő, dolgozó, adózó, gyermeket nevelő embereket – nem kell az állampolgársághoz díjnyertes imázsfilmet sem készíteni. Ha azok állampolgárok lehetnek és szavazhatnak, akik nem is élnek Magyarországon, akkor azok is legyenek állampolgárok és szavazzanak, aki akár több mint egy évtizede valós sorsközösségben élnek velünk, ide született magyarokkal.

M. Tóth Balázs

2014. március 27.

Állampolgársági fekete doboz

Ha menekült vagy, vagy valamelyik Európán kívüli országból jöttél, akkor nem túl sok esélyed van arra, hogy magyar állampolgárságot kapj. Az okokat földi halandó nem tudhatja meg. Miért is? Csak, csak, csak, csak azért is csak.

̶  Keziccsókolom, azért jöttem, hogy megtudjam átment-e a kocsim a műszaki vizsgán / felvettek-e az egyetemre / megkaptam-e az építési engedélyt a telkemre.

̶  Várjon egy kicsit, mindjárt nézem. Mi volt az azonosító szám?

̶  9383743/AC/92., itt látja a papíron.

̶  Aha… egy kis türelmet. Hoppá, meg is van: a kérelmet elutasították.

̶  Micsoda?! Biztos benne? Kérem, hogy nézze meg még egyszer!

̶  Itt áll feketén-fehéren: ELUTASÍTVA.

̶  Na de mégis miért? Mi az indok?

̶  Indok, az kérem szépen nincs. Nem vagyunk kötelesek megindokolni a döntést.

̶  És most mégis mit csináljak, hol lehet fellebbezni? Itt egész biztosan valami hiba történt.

̶  Nincs fellebbezés, a döntésünk végleges, jövőre próbálkozhat újra. Higgye el, tudjuk, mit csinálunk, viszlát. Kérem a következőt!

Furcsa és nyomasztó érzés azzal szembesülni, hogy egy állami szerv úgy hoz döntést az életünket érintő lényeges kérdésekről, hogy nem árulja el, miért döntött úgy, ahogy döntött. Ha a kocsim nem megy át a műszaki vizsgán, az azért van, mert rossz benne a fék, és ezért veszélyezteti az utasokat és a többi közlekedőt. Ha nem vesznek föl az egyetemre, az azért történik, mert a nyilvánosan közölt ponthatár 412 pont, és én csak 405-öt értem el. Ha a családi házra nem kapok építési engedélyt, az azért van, mert a telek egy tájvédelmi körzetben van, ahol nem lehet ilyen magas épületet felhúzni. A fontos kérdéseknél a döntéshozó mindig köteles megindokolni, hogy miért dönt a „kérelmező” ellenében, akár általánosan (felvételi pontszám), akár egyéniesítve (építési engedély). Ráadásul, ha nem értünk egyet a döntéssel, általában fordulhatunk egy másodfokú szervhez, panasztestülethez, bírósághoz, ami megvizsgálja, hogy az illetékes szerv vajon helyesen értelmezte-e az előírásokat, amikor elutasította a kérelmünket. Jó esetben ezek a garanciák biztosítják, hogy egy hatóság ne utasíthassa el önkényesen, indokolatlanul vagy diszkriminatív alapon a kérelmünket.

Mindez másképp működik az állampolgárság esetében. Tegnap futhatott bele mindebbe a nagyközönség, amikor az Index hírt adott egy hosszú ideje nálunk élő, üzbég születésű filmkészítő állampolgársági kérelmének különös elutasításáról.

Az állampolgárság életünk egyik meghatározó tényezője, bár ezzel leginkább csak azok szembesülnek, akik tartósan külföldön élnek, vagy egyáltalán nincs állampolgárságuk (hontalanok). A Magyarországon sok éve, évtizede élő bevándorlók számára a magyar állampolgárság megszerzése egyrészt nagyon fontos gyakorlati kérdés: a magyar állampolgárok sokkal kedvezőbb státuszban vannak jogi, gazdasági vagy politikai szempontból, mint a nem magyar, különösen mint a nem uniós állampolgárok. (Nem egészen ugyanúgy néz a nyaraláskor a horvát határőr a magyar és az üzbég útlevélre…) A magyar állampolgárság megszerzése ugyanakkor nagyon fontos érzelmi, önazonosságbeli kérdés is. Aki sok éve itt él (sőt itt született), itt dolgozik és fizet adót, jól beszél magyarul, az joggal várhatja el, hogy ezt az erős jogi, gazdasági, érzelmi kötődést az állampolgársága is kifejezze. Nem véletlen, hogy a Magyarország által is aláírt nemzetközi egyezmények is megszabják, hogy elő kell segíteni, hogy az országban régóta élő bevándorlók, a menekültek és a hontalanok állampolgárságot szerezhessenek. (Tévedés, hogy az állampolgárságról szóló döntés kizárólag az állam akaratán múlik, ez ma már nincs így.)

Az állampolgárság megadása tehát egy lényeges, az érintett ember életének számos területére jelentős hatást gyakoroló döntés. Joggal várnánk el, hogy – a felvételi pontszámhoz vagy műszaki vizsgához hasonlóan – az illetékes hatóság indokolja, miért ad valakinek magyar állampolgárságot, és a másiknak miért nem. Ehhez képest Magyarországon a hatóság évtizedek óta nem köteles indokolni ezeket a döntéseket. A Helsinki Bizottság napi gyakorlatában számos olyan esetet lát, amikor minden szempontból megfelelőnek tűnő, Magyarországon tökéletesen beilleszkedett, büntetlen előéletű, sokszor kifejezetten jómódú bevándorlók állampolgársági kérelmét utasítják el. Ha menekült vagy, vagy valamelyik Európán kívüli (közel-keleti, afrikai) országból jöttél, akkor nem túl sok esélyed van arra, hogy magyar állampolgárságot kapj. Még akkor sem, ha naponta életeket mentő sebészorvosként dolgozol, vagy olyan vállalkozó vagy, aki húsz éve Magyarországon él és egy tucat magyar állampolgárt foglalkoztat saját cégénél. De a gyermekek sem sikeresebbek: a Magyarországon született, a magyart anyanyelvükként beszélő, már csak ide kötődő gyermekek sem feltétlenül kapják meg az őket minden bizonnyal megillető állampolgárságot. Nyilvános és részletes statisztikák a tényleges döntési gyakorlatról természetesen nincsenek.

Ezekben az esetekben a válasz a miértre annyi, hogy CSAK. Ráadásul eltérően a cikk elején felhozott példáktól (és egyébként az összes bevándorlási és menekültügyi eljárástól) itt jogorvoslati lehetőség sincs, tehát aki úgy érzi, hogy indokolatlanul utasították el akár sokadik kérelmét, az nem fordulhat független bírósághoz igazának bizonyítására. Magyarul soha, senki nem fogja tudni, hogy a döntéshozó miért döntött úgy, ahogy döntött.

Na de ki is hozza ezt a döntést? Hivatalosan a köztársasági elnök, valójában a vizsgálatot a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) folytatja le. Arról nincs semmilyen nyilvánosan elérhető adat, hogy a köztársasági elnök vajon időnként felülvizsgálja vagy megkérdőjelezi-e a BÁH előterjesztését, mindenesetre a Helsinki Bizottság sok év alatt egyetlenegy ilyen üggyel sem találkozott. Nagyon úgy tűnik, hogy valójában egy közigazgatási hatóság ügyintézője dönti el: ki válhat magyarrá és ki nem, mégpedig úgy, hogy kifelé soha, senkinek nem kell elszámolnia a döntés indokairól. Visszatérve példáinkhoz, ez éppen olyan, mintha az egyetemi felvételin nem lenne nyilvános ponthatár, és egy-egy diák felvételéről vagy elutasításáról ugyan az érintett egyetem írná alá az egyébként indokolás nélküli döntést, azt azonban valójában egy a háttérben működő másik szerv hozná, ismeretlen kritériumok alapján. Akinek pedig nem tetszik, jövőre újrázhat. (Azt persze nem fogja tudni, hogy melyik tárgyból kell jobban felkészülnie.)

A jogállam és a jól működő közigazgatás alapvető ismérvei az átláthatóság és a kiszámíthatóság. Különösen fájdalmas, ha ezek az elvek pont a nemzethez tartozás hivatalos megítélésénél nem működnek. Magyarország többszázezer magát magyarnak valló, érző embertársunk számára tette lehetővé a szinte automatikus honosítást az elmúlt években. Most itt az idő rendet tenni a házunk táján is, és végre jogszabályban biztosítani, hogy ne csak az egyetemre felvételiző vagy a műszakilag alkalmatlan kocsi tulajdonosa tudhassa meg, hogy miért „bukott el” a vizsgán, hanem a magyar állampolgárok közösségébe felvételiző jelölt is.

El Duende

2014. február 28.
2013. november 8.
2013. augusztus 16.
2013. július 27.
2013. június 11.

Az ostoba állampolgársági törvény miatt gyengült a szlovák kosárlabda

A legjobb szlovák kosaras, a 2001 óta a német ligában játszó Anton Gavel felvette a német állampolgárságot, hogy ne számítson külföldinek a ligában, amely korlátozza a külföldi játékosok számát a csapatokban. A magyar kettős államolgársági törvényre adott válaszként megalkotott szlovák állampolgársági törvény értelmében ezzel automatikusan elvesztette szlovák állampolgárságát.

Via Bumm

2012. február 24.

Státusza: „lakhely nélküli idegen” – A kettős állampolgárságról jogász szemmel

Az elmúlt napokban a kettős állampolgárság intézménye ismét a figyelem középpontjába került, mivel egy szlovákiai, magyar nemzetiségű lelkészt a magyar állampolgárság felvétele miatt töröltek a szlovák lakcím-nyilvántartásból. Korábban az idén százéves Tamás Aladárné vesztette el szlovák állampolgárságát frissen szerzett magyar állampolgársága miatt.
Bejegyzésünkben a kettős állampolgárság intézményét vizsgáljuk meg jogász szemmel. Arra a kérdésre keressük a választ, hogy vajon sérti-e a nemzetközi jogot, ha egy állam tömegesen állampolgárságot ad nemzetiségi alapon, nem a területén élő embereknek, vagy ha az állampolgárság megszüntetésével bünteti egy másik állampolgárság felvételét.

Az államok maguk dönthetik el, hogy kinek adnak állampolgárságot?

Az állampolgárság az állami önrendelkezés egyik alappillére, de ma már a nemzetközi jog is számos ponton beleszól ebbe. Néhány példa erre: az állam önkényesen nem veheti el senki állampolgárságát, nem lehet megfosztani csak egy adott nemzetiségi csoportot az állampolgárságától, és biztosítani kell, hogy a férfiak és nők között ne legyen különbség az állampolgárság megszerzése vagy gyermekeikre való „átörökítése” terén. További szabályok őrködnek afölött, hogy lehetőleg senki ne válhasson hontalanná (azaz állampolgárság nélkülivé).

A kettős állampolgárság is tiltott gyümölcs?

A kettős állampolgárság történelmileg egyáltalán nem volt elfogadott. Magyarországon régóta törvényes a többes állampolgárság, de számos ország köztük 11 EU-tagállam, például Németország, Csehország, Hollandia és Spanyolország a mai napig nem teszi lehetővé állampolgárai számára más állampolgárság felvételét az eredeti állampolgárság elvesztése nélkül. A szlovák szabályozás tehát nem egyedülálló. Viszont tény, hogy a többes állampolgárság egyre elfogadottabb Európában: a korábban ezt elutasító EU-tagállamok mintegy harmada – például Svédország, Finnország és Belgium – döntött úgy az elmúlt évtizedben, hogy állampolgárai számára engedélyezi másik állampolgárság megszerzését. Épp a napokban döntöttek Csehországban is arról, hogy hamarosan megszüntetik a többes állampolgárság tilalmát. A tendencia jól tükrözi az európai társadalom változását. A kettős állampolgárság elutasítása értelmetlennek tűnik az integrálódó Európa országaiban, hiszen a lakosság jelentős része mindenhol „külföldi származású”, és egyre több a vegyes házasság is.

Nemzetközi jogot sért Magyarország a kedvezményes honosítás lehetővé tételével?

A válasz egyértelműen nem. A Magyarország által aláírt nemzetközi egyezmények nem tartalmaznak olyan szabályt, amely megakadályozná az állampolgárság egyszerűsített, a szokásos feltételeket figyelmen kívül hagyó megadását a magyar származású, magyar anyanyelvű, vagy magyar önazonossággal rendelkező személyeknek.

Számos európai országban – például Németországban, Romániában, Bulgáriában, Szerbiában, Horvátországban stb. – lehetséges, hogy a külföldön élő, de nyelvi/nemzeti identitásukat megőrző személyek könnyített feltételekkel, vagy szinte automatikusan állampolgárságot szerezzenek. Ez két esetben jellemző. Egyrészt Kelet- és Közép-Európában, ahol – az ismert történelmi okok miatt – a nyelvi/nemzetiségi határok többnyire nem esnek egybe az államhatárokkal. Másrészt olyan, nagyszámú migránst kibocsátó országok esetében – mint például Mexikó vagy Törökország –, amelyek tágítani szeretnék nemzeti kereteiket, és meg kívánják őrizni a külföldre vándorolt állampolgáraik és azok leszármazottainak kötődését az „anyaországhoz”.

A magyar kormány eljárása azonban a kedvezményes honosítás során nem volt problémamentes, hiszen ismerve a szlovákiai politikai helyzetet, az ellenséges reakció várható volt. Az új Alaptörvény kimondja: „Magyarország, az egységes magyar nemzet eszméjétől vezérelve, felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését”. Ha a kormány ezt az alkotmányos elvet az állampolgárság megadásával kívánja érvényesíteni, akkor ehhez alapos diplomáciai előkészítésre lett volna szükség. Az állampolgársági törvény módosítása előtt konzultálnia kellett volna a szlovák hatóságokkal, és egyidejűleg törekedni kellett volna a nacionalista indulatok csillapítására is. Mivel ez nem történt meg, félő, hogy a két ország, pontosabban a két kormányzat között kialakult rossz viszony a szlovákiai magyarságot hozza nehéz, megoldhatatlannak tűnő helyzetbe.

A szlovák reakció megfelel a nemzetközi jognak?

A kettős állampolgárságot a szlovák állampolgárság elvesztésével „szankcionáló” szlovák jogszabály szövege alapján nem állapítható meg az egyértelmű kötelezettségszegés. A szlovák alkotmány tiltja az állampolgárságtól való önkényes megfosztást. Esetünkben azonban nincs szó önkényességről, mert a magyar állampolgárságot megszerzők – a hatályos és kiszámítható jogszabályi rendelkezés alapján – számíthattak szlovák állampolgárságuk elvesztésére, és a döntés ellen bírósághoz fordulhatnak. A hontalanság veszélye sem fenyegeti őket, hiszen már megszerezték a magyar állampolgárságot. Jogszabályi szinten diszkriminációról sem beszélhetünk, hiszen a szlovák törvény szerint, a cseh, osztrák, vagy amerikai állampolgárságot felvevők is elvesztik a szlovák állampolgárságukat.

Szó sincs azonban arról, hogy a szlovák szabályozással minden rendben lenne. A nemzetközi jogi kötelezettségeket nem csak a jogszabály szövege, hanem annak alkalmazása is sértheti. Meg kellene vizsgálni, hogy a kettős állampolgárságot tiltó, 2011-es szlovák szabályok alapján vajon elvesztették-e a szlovák állampolgárságukat más, nem magyar állampolgárságot szerző személyek is. Ha megállapítást nyer, hogy a rendelkezést csak magyarokkal szemben alkalmazzák, az – mint diszkriminatív bánásmód – megsértené Szlovákia nemzetközi kötelezettségeit.

A szlovák kormányzat reakciója azonban e lehetőségtől eltekintve is elfogadhatatlan. Az érintett, magyar nemzetiségű emberek, frissen szerzett magyar állampolgárságuktól függetlenül is, számtalan szállal kötődnek Szlovákiához: ott születtek, egész életükben ott éltek, ott fizetnek adót, beszélnek szlovákul, sőt, nagy valószínűséggel, soha nem is éltek másik országban. Az, hogy a magyar identitásukat a magyar állampolgárság felvételével is szeretnék kifejezni, nem lehet ok a szankcióra. Különösen annak ismeretében nem, hogy Szlovákia is számos esetben adott állampolgárságot „határon túli szlovákok” számára. Ráadásul mindkét ország tagja az Európai Uniónak, és az uniós állampolgárság révén a magyar állampolgárok szabadon dolgozhatnak és lakhatnak Szlovákiában, ahogy a szlovákok is Magyarországon.

Mi lesz azokkal, akik a magyar állampolgárság felvétele miatt elvesztik szlovák állampolgárságukat?

Ők magyar és EU-állampolgárként továbbra is gyakorolhatják a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz fűződő jogaikat, a legtöbb területen a szlovák állampolgárokkal azonos bánásmód illeti meg őket. A jogaik érvényesítése azonban sok macerával jár: végig kell járniuk a szlovák hivatalokat, új igazolványokat, okmányokat kell csináltatniuk, aminek természetesen költségvonzata is van. Ráadásul nem vehetnek részt a 2012. márciusi országgyűlési választásokon, ezt ugyanis csak a saját állampolgárai számára teszi lehetővé a szlovák választójogi törvény (hasonlóan a magyarhoz).

Irány Strasbourg?

A strasbourgi bíróság az Emberi Jogok Európai Egyezményének betartását felügyeli, amely nem foglalkozik az állampolgárság kérdésével. Így a jogorvoslat sikere igen kétséges. Még akkor is, ha a közelmúltban egy esetben már előfordult, hogy a magánélet tiszteletben tartásához való jog kapcsán a bíróság vizsgálta az állampolgárságtól való megfosztás jogszerűségét. Összességében nagyon kevés nemzetközi bírósági ügy foglalkozik az állampolgárság témájával, és azok sem szolgálnak semmilyen útmutatással erre a helyzetre. Ráadásul, mielőtt Strasbourghoz fordulhatnánk, az összes hazai jogorvoslati lehetőséget ki kell meríteni, tehát csak a szlovák bírósági eljárás lezárulta után kerülhetne az ügy a nemzetközi fórum elé.

Mindent összevetve valószínűtlennek tűnik, hogy akár a strasbourgi bíróság, akár az EU záros határidőn belül elmarasztalná és a kettős állampolgárság elismerésére kötelezné Szlovákiát. Ez rossz hír a politikusok számára is: úgy tűnik, a kialakult helyzetet csak politikai megegyezéssel rendezhetik.

Szerző: El Duende