Jelenleg ez a japán úr a világ legidősebb embere

idióta rekordok
2018 április 10., 12:06
comments 14

A 112 éves, japán Masazo Nonakát kedden hivatalosan is a világ legöregebb emberévé nyilvánították. Az úr családja véleménye szerint annak köszönheti, hogy ilyen hosszú az élete, hogy sok édességet eszik és szereti a forró fürdőket.

Nonaka 1905. július 25-én született, néhány hónappal azelőtt, hogy Albert Einstein publikálta relativitás-elméletét. Kedden otthonában kapta meg a rekordot bizonyító bizonyítványt. Nonaka családjával él, akik egy fürdőt vezetnek Hokkaidóban. 

„Csak kerekesszékben tud mozogni, de jó állapotban van” - mondta Yuko Nonaka, a férfi unokája. „Minden nap elolvassa az újságokat és gyakran fürdőzik” - tette hozzá.

A férfi rekordját eddig a spanyol Francisco Nunez Olivera tartotta a Guinness World Records szerint, februárban, 113 évesen hunyt el. 

Japánban híresen sokáig élnek az emberek, így már több lakosa is viselte a címet, köztük  Jiroemon Kimura, aki 2013 júniusában, 116 éves korában halt meg. A kormány tavalyi közlése szerint az országban úgy 68 ezer olyan ember él, aki több mint 100 éves.

link Forrás

(via)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.