Szép sikert ért el a 444 első crowdfunding-kampánya

Február elején Budapest-méretű fába vágtuk a fejszénket, és útjára indítottuk „444 jó hely Budapesten” című kiadványunkat. Azt ígértük, hogy ha legalább 1000 olvasónk előjegyzi, augusztusban megjelentetjük kalauzunkat mindenhez, ami csak jó Budapesten, és elindítjuk hírlevelünket is, amiben kéthetente írjuk meg, hogy éppen mit érdemes csinálni ebben a városban.

A kampány egy hónapja alatt végül 4450 előfizető rendelt meg összesen 4623 darab könyvet.

Nagyon örülünk, a hírlevelet elindítottuk, és természetesen augusztusban szállítjuk a könyvet. Mivel ez az érdeklődés minden várakozást felülmúlt, igyekszünk megtalálni a módját, hogy az is vásárolhasson majd a könyvből, aki most nem volt résen.

Külön köszönetet szeretnénk mondani azoknak az olvasóinknak, akik nemcsak a könyvet rendelték meg, hanem 50 000 forintért befizettek arra a támogatói vacsorára is, ahol majd személyesen is köszönetet tudunk nekik mondani nagyvonalúságukért.

Bármilyen esetleges kérdésre a

jo@444.hu

címen válaszolunk.

Népszerű