Beszámolt akciójáról a nő, aki József Attila-verset írt Orbán Viktor háza elé az aszfaltra

Csak nálunk 10 ezer lájknál jár az a reggeli hír, hogy valaki felírta a miniszterelnök Cinege utcai háza elé József Attila LEVEGŐT! című versét a költészet napjának reggelén. A Facebookon rábukkantam Nagy Petra Júlia posztjára, amiben leírja, mi történt. 

„A férfi - aki éjjeli biztonsági őrként munkaköri kötelességből rám hívta a rendőröket - elmesélte, hogy eredetileg tanítónak készült. Az egyik rendőrről megtudtam, hogy az apósa verseket ír, a másik pedig iskolás korában sokat szavalt” 

- olvasható a posztban.

Az egyik rendőrt meg is kínálta keksszel: „mert hát mi tagadás, a bennem bujkáló magyartanár ugrabugrál és tapsikol örömében, ha reggel fél hatkor egyenruhás fiatalok hajolnak össze egy József Attila kötet fölött, kideríteni belőle, hogy történt-e itt kérem szépen tényállás.” 

Azt is írja, hogy a rendőrök beleolvasták a rádiójukba a verssort, hogy „Óh, én nem így képzeltem el a rendet!”

Amikor megkérdeztem Nagy Petra Júliát, hogy amúgy mivel foglalkozik, azt válaszolta: „vadakat terelő juhász vagyok”.

Egy olvasónk délutáni képe alapján a verset elég gyorsan eltüntették:

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.