Egy 18 éves srác 5400 kilométert utazott, hogy leadja a szavazatát

Kedden levelet kaptunk egy Kanadában élő első szavazótól, aki még a repjegyét is elküldte nekünk, hogy mutassa, mekkorát utazott egy rövid szavazásért. Szokatlan módon az ellen sem volt kifogása, hogy a teljes nevét lehozzuk.

Bemásolom az egész levelet, előzetes infónak csak annyit, hogy Csaba egyáltalán nincs egyedül, rengeteg külföldön élő szavazónak kellett (volna) nevetésegesen nagy utat megtennie az urnákig, az izlandiaknak például Oslóig kéne repülniük. De a levélben szavazók sem voltak biztonságban: csak nekünk két olyan olvasó írt, akinek olyan későn küldték ki a levelet, hogy azt már nem tudta visszaküldeni.

De akkor jöjjön a levél:

„Röviden magamról: a nevem Hársasi Csaba, tizennyolc éves vagyok, és Edmontonban, Kanadában élek. Négy évvel ezelőtt költöztünk ki, a devizahiteles krízis után. Én jelenleg egy áruházban dolgozok, ahol ablakokat értékesítek. 

Céljaim között van a továbbtanulás, és a hazaköltözés. 

Sokat hallom otthon, hogy aki külföldön él, annak mennyire jó, pedig nem. Itt is ugyanolyan gáz minden, csak itt az emberek máshogy viszonyulnak az identitás fogalmához. Na meg persze kicsit több az átlagkereset is. Arról is tudok hogy milyen helyzetek vannak otthon, és nagyon szorosan követem a hazai eseményeket. Igyekszem a lehető legtöbbet és legjobban tájékozódni. 

Természetesen elmentem szavazni, ami elég érdekesre sikeredett. Kanadában két magyar külképviselet van, szinte egymás mellett. Ottawa ad otthont a nagykövetségünknek, Torontóban pedig a főkonzulátus található. Én Torontóba mentem, oda olcsóbb volt repülni. Oda nagyjából 90.000 forint lett az út, plusz a taxi, Ottawa olyan 238.000 lett volna. Az utolsó utáni pillanatban sikerült megtalálnom a legolcsóbb torontói jegyet, aminek nagyon örültem.

Egy nap alatt 5400 kilométert tettem meg, 20 óra utazás alatt (a várakozásokat is beleszámolva), hogy hét perc alatt leadjam a szavazatomat egy szimpatikus ellenzéki jelöltre. 

Torontóban 4 órát és 20 percet töltöttem, és utána mentem vissza Edmontonba. Ezzel csak azt szeretném elmondani, hogy nem vagyok csalódott, még úgy is, hogy nem sikerült a kormányváltás. Persze, azért egy picit kiakadtam. Remélem, a többség számára is érthető a nyilvánvaló csalás, amiben a kormány érintett.”