A nemzetállamok akkor is bukásra állnak, ha a megmentésükre felesküdött nacionalisták sorra nyerik a választásokat

Rana Dasgupta Nagy-Britanniában született, indiai származású író, aki két novelláskötete után mostanában esszéket és könyveket ír a globalizáció hatásairól. A múlt héten egy hosszú írással jelentkezett a Guardianben, a nemzetállamok széteséséről, és az ebből következő problémákról. Általában is érdekes írás, és különösen érdekes magyar szempontból, hiszen Orbán Viktort és politikáját fontos példaként említi elméletei alátámasztására.

Dasgupta szerint azért erősödnek az USA-ban és Európában a bevándorlással rémisztgető politikusok, mert a kormányok hatalma drámaian csökken, és ezért pótcselekvésekkel kell bizonyítaniuk a politikusoknak, hogy tudnak még valamit tenni az emberekért. Mivel a hétköznapi élet szervezésében a globális cégek kezdik átvenni az irányítást, ezért a politika cselekvési tere annyi az maradt, hogy az állampolgárságot és a nemzethez tartozás élményét felértékelik a választóik előtt, és utána előadják, hogy ezeket megvédik nekik.

Jönnek fel a nemzetiek mindenütt

Tanulmányát azzal kezdi, hogy végigveszi, mennyire megerősödtek az USA-ban és Európában is az elitellenes, a liberális demokráciát megkérdőjelező, a nemzetközi szövetségi rendet elutasító erők: Brexit, Trump, AfD, olasz választások stb. Ezzel párhuzamosan a demokratikus világ peremén egyre radikalizálódnak az autokrata vezetők: Erdogan és Putyin háborúkat indítanak; a mianmari, az indiai és a magyar kormány az etnikai-vallási tisztaság megőrzésére építi politikáját; és van ahol az ország vezetői átírják a törvényeket, hogy szinte teljhatalomhoz jussanak (Ruanda, Kína, Venezuela, Thaiföld, Fülöp-szigetek).

Dasgupta szerint minden érintett országban a demokráciát féltők ezeket hazájuk problémájaként élik meg, és általában úgy vélik, hogy a jogállamot romboló vezetőik gátlástalanságából fakadnak a gondjaik. Látják ugyan, hogy létezik egy világtrend, amiben Trump, Putyin és Orbán sok tekintetben ugyanazt mondják – írja Dasgupta – , de alapvetően saját megoldásokat keresnek a saját problémáikra.

Pedig Dasgupta szerint mindenütt ugyanaz a probléma jelentkezik, és e probléma miatt lettek sikeresek mindenütt a hasonló választ adó autoriter hajlamú vezetők. 

A probléma szerinte az, hogy a nemzetállamok kormányai képtelenek már kezükben tartani az irányítást, mert a hétköznapi életet eldöntő dolgok jelentős része a fejük felett dől el. 

Ám az emberek a 19. század óta abban élnek, hogy a dolgokat otthon, nemzetállami szinten kell és lehet megoldani. És ez ahhoz vezetett, hogy a nemzetállam feltámadását, az új nacionalizmust hirdető erők váltak népszerűekké. Ők elő tudják adni, hogy képesek érdemben csinálni valamit, míg a régi elit inkább csak apró korrekciókat tudott tenni, és látva a valódi korlátaikat még csodát sem ígértek. 

A nemzetállamok valódi hatalmának eltűnésére így a válasz a nemzetállami mítosz erősítése lett: falakkal, kerítésekkel, nacionalizmussal, idegen-ellenességgel, a szuverenitás követelésével. A szerző szerint ezek már csak utóvédharcok, de akár a 21. század végéig is eltarthatnak.

Csúszik ki a talaj a nyugati kormányok alól

A világra érdemben hatással lévő folyamatok mind túlmennek a nemzetállamok keretein: a pénzügyi rendszerek, az óriáscégek, a világkereskedelem, a legnagyobb hatalmak konfliktusai, a fanatikus vallási mozgalmak mind kicsúsztak a kormányok ellenőrzése alól. A nemzetállamok együttműködésére épített intézményi keretek pedig gyengülnek, mert a szabályok megsértésének nincs érdemi következménye.

A legnagyobb vagyonokat felhalmozó óriáscégek és a világ multimilliárdosai jórészt offshore konstrukcióban tartják a pénzüket. Csak az Apple 250 milliárd dollárt tart a nemzetállami kormányok által ellenőrizhetetlen, és így megadóztathatatlan számlákon, ez az éves magyar GDP duplája. 

Ahogy az adóbevételek elmaradnak, az állam egyre silányabb szolgáltatásokat tud adni, például az oktatásban, egészségügyben, rendfenntartásban. A lakossági igényeket ezzel párhuzamosan egyre inkább magáncégek elégítik ki, és így egyre kevesebb múlik a nemzeti kormányok akaratán. Holott a nemzetállamok legvirágzóbb időszakának (1945-1989) éppen az volt az egyik titka Dasgupta szerint, hogy az állam elképesztő hatékonyan tudta bővíteni a szolgáltatásait. 

A nemzetállamok e szolgáltatásoknak köszönhetően képesek voltak kiegyenlíteni a polgárok közötti különbségeket. 

Azzal, hogy az államok a globalizált világban nem képesek hatékonyan adót szedni, drámaian nőnek a vagyoni különbségek, illetve a jobb szolgáltatásokat egyre inkább pénzért kell megvenni a magáncégektől. Ez a leszakadó középrétegek nagy elégedetlenségéhez vezetett mindenütt.

Olyan, hagyományosan állami feladatokat vettek már át teljesen magáncégek, mint a térképek készítése, vagy az állampolgárok megfigyelése, de a sajtótermékek ellenőrzése is teljesen kicsúszott az államok kezei közül. Egyes szolgáltatások (telefonok, közösségi oldalak) igénybe vevői többet vannak kapcsolatban egy-egy multival, mint amennyit saját államuk szolgáltatásaival, és ezzel az állampolgárság mellett egyre fontosabb lesz, hogy ki melyik globális rendszernek tagja, előfizetője. Ha ezek a szolgáltatók az egyre népszerűbb kriptovalutákra alapozva saját pénzügyi rendszereket építenek ki, akkor az végképp szétveri majd a nemzetállamok erejét. Dasgupta szerint a folyamat visszafordíthatatlan.

„Valaki csináljon már valamit!” hangulat van

Az emberek egyelőre ebből azt érzik, hogy a politikusok tehetetlenek, és ezért a minden eddigi konszenzust ostorozó radikálisokhoz fordulnak. És éppen ezért egyre népszerűbbek azok a politikai vezetők, akik abban a stílusban beszélnek, mint a nagy cégek teljhatalmú főnökei, hiszen ez látszik a hatékony mintának. 

Ezért fogadják el sokan, hogy még nagyobb hatalmat követelnek maguknak a jogállami keretek lebontásával, hiszen az érdemi cselekvés lehetőségét ígéri a főnöki, és nem politikusi szerepük. 

Csakhogy mivel nincs valódi erőforrásuk a dolgok érdemi megváltoztatásához, ezért ezeknek a politikusoknak bűnbakot kell keresniük, egy olyan bűnbakot, akinek legyőzésének ígéretével azt a képzetet kelthetik, hogy a problémák egyszer megoldhatók lesznek. 

Ehhez hozzá lehet még tenni, hogy mivel a nemzetállamok leépülését tényleg a határok elmosódása okozza a globális folyamatok ellenőrizhetetlensége miatt, ezért logikus, hogy a bűnbak minden ilyen esetben valami külső fenyegetés megtestesítője. Csak éppen nem a nagy cégek, bankok, amelyek a helyi gazdasági fejlődéshez egyébként nélkülözhetetlenek, hanem azok a nyomorult személyek, akik ide akarnak jönni.

A nemzetállami modell egyébként is csak Európában és Amerikában működött

A nemzetállamokat megalapozó világrend az 1648-as vesztfáliai békéből fakadt, egy teljesen európai gondolat, és csak a 19. század óta természetes alapja a nyugati berendezkedésnek. A második világháború után a gyarmatbirodalmak szétesésével a modell az egész világon elterjedt, de egészen torz változatban. Az egykori afrikai és ázsiai gyarmatok, vagy éppen az Oszmán Birodalom helyén létrejövő új államok határai követték az európaiak korábbi alkujait a területek felosztásáról. Valójában nem is voltak soha nemzetállamok, hiszen etnikailag meglehetősen heterogének lettek, vagy éppen egy nép több ország között szóródott szét. 

A hidegháború azonban nem engedte e keretek átalakítását. Egyszerűen azért, mert minden etnikai, vallási, törzsi konfliktus, amit ezek a határok kitermeltek, a hidegháború proxiháborúivá váltak: a szereplők ugyanis vagy Amerikától vagy a Szovjetuniótól remélhettek fegyvert és pénzt ezek megvívásához, és minden oldalnak azt kellett ebben a menetben előadnia, hogy ő egy nemzetállam politikai polgárháborúját vívja. A diktátorok ezért nemzetállami maszk mögött tartották fenn hatalmukat. 

Ezeknek a proxiháborúknak egyébként hatalmas véráldozatai voltak, a stabilnak hazudott nemzetállami rendszer legalább 15 millió emberéletet követelt, csak éppen nem mindig ütközött ki, hogy mi a konfliktusok valódi oka.

A hidegháború végével azonban ezek a nemzetállami keretek nagyon gyorsan összeomlottak sok helyen. 

Az 1989 óta bekövetkezett háborúk áldozatainak 95 százaléka olyan harcokban vesztette életét, amelyek nem két állam hadserege között zajlottak, hanem polgárháborús felek között. 

Ezekben 9 millió embert öltek meg az utóbbi 30 évben, és mára 65 millió menekültet termeltek ki.

Dasgupta szerint intő jel, hogy ezekben az új háborúkban jellemzően nem nemzetállami megoldásra törekszenek a legagresszívebb szereplők. A teljes Észak-Afrikán és Közel-Keleten átnyúló nagy iszlamista terrormozgalmak (amiket az Iszlám Állam igyekezett összefogni, de valójában sok száz csoportról van szó) például egy ideológiai, és nem nemzetiségi alapú kalifátust akarnak létrehozni. Az afrikai és ázsiai felkelők nem a hagyományos nemzetállami bürokráciát akarják felügyelet alá vonni, hanem a térség kereskedelmi útvonalai és a nyersanyagok lelőhelyei érdekli őket.

A nagyhatalmak egyre inkább birodalmak akarnak lenni

A világrendet a hidegháború után fenntartani hivatott nemzetközi intézményeken alapuló rend is összeomlani látszik, erről már a 444 is írt hosszan. Az elképzelés, hogy a nemzetállamok társasága majd tárgyalóasztalnál megoldja a konfliktusokat, egyre kevésbé működik, mert nincsenek kényszerítő eszközök a keretek betartására. Az orosz, az amerikai és a kínai vezetés is egyre agresszívabban mondja, hogy nem kérnek a korlátokból, és joguk van azt tenni, amit birodalmi érdekeik diktálnak. Ezt mutatja a Krím megszállása, vagy az épülő katonai bázisok a Dél-kínai-tenger vitatott szigetekein, vagy a kereskedelmi szerződések amerikai felmondásai.

Mit lehet tenni?

Dasgupta szerint ebből vagy az lesz, hogy a mostani nemzetállamokat néhány nagy birodalom olvasztja majd magába, vagy pedig az EU által kijelölt utat kell követnie az egész világnak. Ő az utóbbi mellett érvel, és ehhez szerinte a következő átalakításokra van szükség:

Nagy közös rendszert kell létrehozni a globális vállalatok és pénzügyi szolgáltatók megadóztatására. Ezt csak a nemzetállamok teljes összefogásával lehet elérni, egyedül senki sem juthat semmire.

Az államok között igazságosabban kell elosztani a bevételeket. Muszáj lenne a világ gazdagabb országaiból a szegényebbek felé pénzt áramoltatni, mert különben az óriási különbségek feldolgozhatatlan válságokhoz vezetnek: újabb háborúkhoz és menekültáradatokhoz, amely a gazdagoknak is fájni fognak. Lényegében egy nemzetek feletti óriásköltségvetést javasol.

A fenti két rendszert pedig olyan intézményrendszereknek kell felügyelniük, amelyek a nemzeti kormányokat kényszeríteni tudják a közös szabályok betartására. Egy ilyen nemzetközi felügyelet pedig csak kaphat demokratikus felhatalmazást, ha a mostani állampolgársági szabályokat eltörölik, mert a nemzetállami választások nem alkalmasak arra, hogy demokratikusan ellenőrizni lehessen a nemzetállamok felett őrködő intézményeket.

Dasgupta szerint a fenti törekvések már mind megjelentek egy elég nagy rendszerben: az Európai Unióban. Ha tökéletlen is most az EU, és pont nem az erősödés irányába tart, akkor is az itteni elvi példákat ajánlja az egész világ figyelmébe.

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.