Rákosihoz hasonlította Orbánt a TV2 élő adásában a Jobbik szóvivője

politika
2018 április 16., 07:47
comments 334

A jobbikos Jakab Péter volt a TV2 nevű fideszes tévé Mokka című műsorának vendége hétfő reggel. A beszélgetés elérhető a műsor honlapján is, de megnézhető itt is: 

link Forrás

És miközben a TV2 "műsorvezetője", Istenes László a választás eredményeit szeretné értékeltetni Jakabbal, a Jobbik szóvivője inkább arra tért ki, hogy nagy megtiszteltetés neki, hogy másfél éves szóvivőssége során először bejutott a magyar médiavilág leghírhedtebb no-go zónájába, majd hosszasan kezdett el beszélni arról, hogy a TV2 korábban figyelmen kívül hagyta az NVB és a Kúria döntését, és Andy Vajna közpénzen felhizlalt csatornája nem a magyar törvények hatálya alá tartozik. 

Istenes próbált párszor közbevágni, de eleinte nem járt sok sikerrel, majd Jakab beszélni akart a választási csalásokról is, ekkor azonban a TV2 alkalmazottja gyakorlatilag fideszes szóvivővé ment át és így alakult ki közöttük szópárbaj. 

„Az ötvenes években Rákosi Mátyás, a korabeli Orbán Viktor, azt mondta újságíróknak hogy a sajtó feladata nem a tájékoztatás, hanem a tömegnevelés, ezt magyarul úgy hívjuk, agymosás. Szerkesztő úr, én nem szeretnék az 50-es években élni, és bízom benne, hogy ön sem" - mire Istenes azzal vágott vissza, hogy Jakab mit gondol a Hír Tv-ről.  

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.