Mellár Tamás szerint az új ellenzéknek ugyanazt kell csinálnia, mint amit a Fidesz csinált 2002 után

POLITIKA
2018 április 18., 10:15
comments 142

Mellár Tamás beszédet mond az internetadó bevezetése ellen meghirdetett demonstráción a pécsi Széchenyi téren 

„Ugyanazt kell csinálni, amit a Fidesz csinált a 2002-es vereség után. Az ellenzéknek meg kell szervezni a maga civil hátországát. Ebben magam is részt szeretnék venni. Meg kell teremtsük – Bibó István szavaival élve – a szabadság kis köreit. Persze ma nehezebb egyesületeket gründolni, mint 2002-ben, mert akkor nem kellett félni a hatalomtól, most viszont sokan – vállalkozók, hivatalnokok, a hivataloktól függő magánemberek – tartanak a megtorlástól”

- mondja a Népszavának adott szerdai interjújában Mellár Tamás, aki Baranya 1. sz. egyéni OEVK-jának megnyerésével egyedüliként szerzett helyet magának a nemsokára megalakuló parlamentben (ahol valószínűleg lesznek rajta kívül frakción kívüliek, de mandátumot csak ő szerzett függetlenként).  

Mellár azt mondja az interjúban, hogy nagyon meglepte a Fidesz kétharmada, ez legrosszabb álmában sem jött elő, de okolja miatt az ellenzéki pártok együttműködésének hiányát is. Szerinte bár korábban nem így gondolta, végül  

 ez a választás nem a kormány, hanem az ellenzék leváltásáról szólt,

és ezt bizonyítják a nagy pécsi és budapesti megmozdulások is, amelyek elsősorban az ellenzékkel szembeni elégedetlenséget fejezik ki a civilek oldaláról.

A KSH egykori igazgatójaként ismertté vált Mellár szerint az új ellenzéknek úgy kell megszerveznie magát, ahogy tette azt a Fidesz 2002 után a polgári körökkel. Ez a munka Mellár szerint nem megspórolható, még ha nehezíti is az a körülmény, hogy a mostani hatalom sokkal inkább megfélemlíti az embereket, mint az akkori. 

„Mindent elölről és alulról kell kezdeni. Ha nem tesszük meg, akkor a Fidesz újra és újra nyerni fog. Mindaddig amíg a gazdaságunk össze nem omlik. Ez nincs annyira messze, de jó lenne nem kivárni azt az időt, és inkább előbb, választáson megbuktatni a kormányt”

- figyelmeztet Mellár, aki semmiképp nem tervez beülni egyetlen bejutott párt frakciójába sem. (Népszava

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.