Önálló oktatási minisztériumot kérnek Orbántól a pedagógusok

oktatás
2018 április 20., 11:40

Levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), arra kérve, hogy a kormányalakításkor szüntessék meg az Emberi Erőforrások Minisztériumát.

Szűcs Tamás, aki ügyvezető elnökként irányítja a szakszervezetet, miután Mendrey László korábbi elnököt visszahívták tisztségéből, pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a korábbi hagyományoknak megfelelően minden jelentős ágazatnak - így az oktatásnak is - legyen önálló minisztériuma, az ágazatot minél nagyobb szakértelemmel irányító minisztere. Erre most itt a lehetőség.

A szakszervezeti vezető a jelenlegi oktatási államtitkárság Szalay utca épülete előtt úgy fogalmazott: az Emmi tehetetlen óriás, nem képes az egyes ágazati érdekeket megfelelően képviselni. Egy ágazatot egy felkészült szakember képes megfelelően irányítani, és ehhez önálló minisztérium is szükséges.

Ami az Emminél történt, az szerinte úgy jellemezhető, hogy a bába nem értett minden komplikált szülés levezetéséhez, és nem is tudta képviselni az egyes ágazatok érdekeit.

Az érdekvédő szerint Balog Zoltán tárcavezető a területnek "nem volt jó pásztora", s ha nem tölti be ezt a posztot a jövőben, nem fogják sajnálni, "távozzon nyugodtan".

Az Emberi Erőforrások Minisztérium közleményben azt írja, hogy csak a sajtóból értesültek, hogy a PDSZ-nek új elnöke van, aki bemutatkozás gyanánt "az utcai demonstrációt választotta". Azt azzal folytatták, hogy bíznak benne, a későbbiekben lesz mód nem csak az utcáról megismerni a PDSZ oktatásszakmai elképzeléseit, mert meggyőződésük, hogy az oktatást a párbeszéd, a közös munka, és nem az utcai akciók segítik. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.