Először kerültek nők a Hittani Kongregáció tanácsadó testületébe

egyház
2018 április 21., 15:59
comments 49

A római katolikus egyház történetében először fordult most elő, hogy nők kerültek a legfontosabb teológiai szervezet, a Hittani Kongregáció mellett működő tanácsadó testületbe.

Maga a kongregáció 1542-ben alakult, és elsősorban a reformációval és az eretnekekkel szembeni küzdelem volt akkoriban a feladata. Mai formáját és nevét sok átalakulás után 1983-ban nyerte el. 

Mostanság teológiai tárgyú kutatásokat kezdeményeznek, az új problémákra keresnek megoldásokat, bizonyos vitatott teológiai ügyekben döntéseket is hoznak. 

Továbbra is feladatuk, hogy ne terjedhessenek az egyház szempontjából téves tanok, és ezen a területen egyházi bíróságként is működnek, büntetéseket is kiszabhatnak. Ez a szervezet engedélyezhet a katolikus házasságok esetleges felbontását is, illetve a kongregáció hoz döntést a kiugrani vagy éppen visszalépni kívánó papok ügyében.

A kongregáció rendes tagjai érsekek és bíborosok, és mellettük működik a 30 fős tanácsadó testület, aminek most először lettek női tagjai is, összesen hárman. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.