Évi 135 milliós pluszt jelent, hogy külön frakciót alakít az MSZP és a Párbeszéd

2018 április 30., hétfő 5:53
180

"A kettő több, mint az egy," indokolta az MSZP és a Párbeszéd frakciószövetségét vezető Tóth Bertalan, hogy miért alakítanak két képviselőcsoportot a Parlamentben. A Blikk kiszámolta

évi 135 milliós pluszt jelent, hogy a két párt két frakciót alakít az Országgyűlésben.

A Párbeszédnek hiába csak három képviselője került be, a melléjük ülő szocialista Burány Sándorral és liberális Bősz Anettel már megalakíthatják csoportjukat. A Blikk kalkulációja szerint így a működési kiadásokra havi 7,5 millióval több jut, és öt emberrel többet tudnak alkalmazni, mint ha egyetlen frakcióban ülnének húsz emberrel. Sőt, két párbeszédes politikus jobban is jár, hiszen ők jogosultak lesznek a frakcióvezetői, illetve frakcióvezető-helyettesi fizetésre is. Előbbi havi 1,3 millió, utóbbi havi 1 millió forint.

A többi párt éves bevétele az Országgyűlés felől a következi ciklusban:

  • Fidesz-KDNP 133 képviselő után 360 millió forint + 90 millió forint a frakciónak,
  • Jobbik 26 képviselő után 93 millió forint forint + 90 millió a frakciónak,
  • LMP 9 képviselő után 32,4 millió forint + 90 millió a frakciónak,
  • DK 8 képviselő után 28,8 millió + 90 millió a frakciónak.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt