A gyerekmolesztálási botrány is megjelenik a pannonhalmi kiállításon

Amikor elindultam Pannonhalmára hétvégén, inkább csak reméltem, hogy az apátságban nemrég nyílt kiállítás valamilyen módon feldolgozza a 2015-ös ügyet, amikor kiderült, hogy egy szerzetes molesztálta a diákjait. A leírás ugyanis semmilyen módon nem utalt rá, és nehezen tudtam elképzelni, hogy a bencés közösség bevállalja ezt az ügyet minden ide látogató magyar és külföldi turista előtt.

A Monostori Kiállítótér bejárataFotó: urfip/444.hu

A kiállítás címe Kibékülés, ami egyben a Pannonhalmi Főapátság egész kulturális évadának hívószava. Ebbe a tág fogalomba sok minden belefér: a pannonhalmi húsvétot bemutató képes album és hanglemez, a menekülteket éveken át nyomon követő fotós tárlata vagy éppen a „Megbékélés a zenében” mottójú orgonakoncertek. A Pannonhalmi Szemle tematikus számában pedig többek között a mediáció, az igazságszolgáltatás és a szerzetesi gyakorlat kibéküléssel kapcsolatos kérdéseiről közölnek írásokat.

„Hol húzódnak ma egyéni és közösségi életünkben szakadékok és árkok? Hol kellene végre elfogadnunk a kinyújtott kezet – és hol nincsen erre még erőnk? Arra hívunk mindenkit, hogy velünk együtt merészkedjen bele a kibékülés helyenként veszélyes, éppen ezért nagyon evangéliumi tapasztalatába”

- indította útjára az évet az új főapát, Hortobágyi T. Cirill.

„A pannonhalmi közösség kortárs képzőművészeket bízott meg azzal, hogy a kibékülés fogalmából kiindulva kérdéseket tegyenek fel és újabb jelentésmezőket nyissanak meg. A külső tekintet egyszerre irányult kifelé és befelé, a közösség életére és az egyes alkotók személyes történeteire” - olvasható a galéria bejáratánál Mélyi József művészettörténész, a kiállítás kurátorának ismertetője.

Ha ezt elolvastuk, és oldalra nézünk, a következő látvány fogad.

A folyosót uraló kép Nemes Csaba munkája, a címe: Ablak (V. M. portréja)Fotó: Bognár Benedek/Pannonhalmi Főapátság

Ezt a képet látjuk meg először, de ha szisztematikusan megyünk végig a kiállítótéren, akkor ahhoz érkezünk el utoljára. Addig ott sorakoznak Erhardt Miklós, Esterházy Marcell, Nemes Csaba, Imre Mariann és Szász Lilla ide készült munkái. A falakon imarészletek, illetve Siposs Zoltán újságíró videóinterjúi futnak, amelyeken főleg szerzetesek mesélnek mindenféléről, ami a kibékülésről eszükbe jut. 

A téma általánosságából is következik, hogy ezekben az interjúkban gyakoriak az üresjáratok, sokszor elhangzik például, hogy a szétszakított társadalomnak megbékélésre van szüksége. Hát, igen. De még ezt a közhelyt is lehet szépen mondani, Lukács László piarista szerzetes például arról beszélt, hogy 

az egyházak felelőssége példát mutatni a társadalomnak azzal, hogy „a békesség helyeivé” válnak.

A kedvenc megszólalóm viszont Tóth Konstantin, a győri bencés gimnázium igazgatója volt, aki egyrészt elmondta, hogy a bencés közösségben a szerzetesi hivatás nagyon különböző felfogásait sikerült összebékíteni egymással, ami érdekes felvetés; azon viszont hangosan felnevettem, amikor őszintén bevallotta, hogy a békességnek is van határa: „az antiklerikális liberalizmussal” ő például nem szeretne kibékülni.

Várszegi Asztrik volt főapát nyilatkozikFotó: Bognár Benedek/Pannonhalmi Főapátság

Az öt meghívott képzőművész közül hárman is a saját családjukra asszociáltak: Szász Lilla a nagyanyja imakönyvből kihulló tárgyait, Erhardt Miklós pedig dédnagybátyja, egy pannonhalmi szerzetes leveleit hozta el, míg Esterházy Marcell ismét a családi múlt figuráit idézte meg, ezúttal „a pieta ikonográfiai típusába rendezve”.

A család és a vallás összekapcsolásánál kreatívabb megoldások is voltak, például Erhardt Miklós másik munkája, amiben a Rongyos hercegnő című 1974-es dokumentumfilm egyik hipnotikus jelenetét, egy saját életében csalódott, kudarcaiba belenyugodni próbáló fiatal munkás monológját játssza újra „képről képre, szóról szóra”. Vagy Esterházy Marcell ötlete, hogy beszkennelte 24 pannonhalmi bencés szerzetes tenyérképét, vagy Imre Marianntól „A megbékélés leple”, ami a koronázási palást mintájára készült.

Erhardt Miklós mint 44 évvel ezelőtti munkásFotó: Bognár Benedek/Pannonhalmi Főapátság

De a kiállítás legkockázatosabb vállalkozása nyilvánvalóan Nemes Csabáé. A bejárattól is látható nagy festmény mellett egy kis bemélyedésben bújik meg a műleírás és egy kisebb kép. A táblán szó szerint ez olvasható:

„A Pannonhalmi Bazilika felújításának egyik legfontosabb eleme a keleti ónix ablakok kialakítása volt. A John Pawson tervei alapján 2012-re elkészült szentélyrekonstrukció a szerzetesközösség által újragondolt liturgikus és teológiai koncepciókon alapult. A koncepció kidolgozásában több szerzetes részt vett; a képen a szentély körablaka egyikük (V. M.) portréjára ráfestve jelenik meg. Miután zaklatási ügye nyilvánosságra került, a szerzetes 2015-ben elhagyta a pannonhalmi közösséget.”

A képszöveg mellett kis fotósorozat mutatja be az alkotás fázisait: a képzőművész először ráfestett a vászonra egy V. M.-ről készült fotót, majd erre került fel újabb rétegként a bazilika nagy körablakának képe.

Nemes Csaba: Ablak (V. M. portréja)Fotó: urfip/444.hu

Az alkotás erős szimbólumokkal dolgozik, és sokféleképpen lehet értelmezni. A szöveg is utal rá, hogy V. M. kulcsszerepet játszott a bazilika 2012-ben befejezett felújításában, ami a szerzetesrend közelmúltjának - és mellesleg a magyarországi építészetnek, műemlékvédelemnek is - kiemelkedő eseménye volt. Az új, minimalista templombelső dísze a biblai drágakőből készült új körablak, amely a felkelő nap és Jézus szimbóluma. Illetve - csak hogy tovább sűrűsödjenek a szimbólumok - maga az ónix ablak is egy képmás helyére került, hiszen a felújítás előtt ott egy Szent Mártont ábrázoló üvegablak volt.

Vagyis Nemes Csaba művében az történik, hogy a szerzetesrendből távozni kényszerülő V. M. képe és emléke eltűnik, felülíródik. Ez nagyon határozott, sőt durva gesztus lenne önmagában. Viszont ami a képmása helyére kerül, az éppen a közösségből kiszakadó szerzetes egyik fő műve, ami tehát mégiscsak rá emlékeztet, és akár tiszteletadásnak is tekinthető.

Ez is lehet egyfajta kibékülés,

mondanám erre én, de tényleg rengeteg más magyarázat is elképzelhető.

Nemes Csaba rajzain "a pannonhalmi bencés gimnázium termeiben készített fényképek nyomán jelennek meg a múlt és a jelen tárgyai"Fotó: Bognár Benedek/Pannonhalmi Főapátság

A kép melletti sarokban egy videó megy, amelyen Palotai Gabriella beszél a botrány utóéletéről. A pszichológus tagja volt a Pannonhalmi Főapátság által „kiskorúak veszélyeztetésének gyanúja miatt” létrehozott vizsgálóbizottságnak, miközben addig V. M. barátja és munkatársa is volt. A videó nagy erénye az a személyesség, ahogy a pszichiáter „élete legnehezebb időszakáról” beszél. Arról az ellentmondásról, hogy egyrészt barátként nem akart volna ezzel az üggyel foglalkozni, de a gyermekbántalmazást annyira súlyos ügynek tartotta, hogy szüksége volt az igazságra. 

Palotai a szerzetestársakkal is sokat beszélgetett utána, akik traumatizálódtak az ügytől, sokakban megjelent a harag, és az egyik legjellemzőbb reakció az önvád volt, hogy miért nem vették észre ezt korábban. Palotai szerint fontos kérdés az is, hogy az egyes emberek és a közösség mit kaptak attól, aki traumatizálta őket, de azt mondja, hogy ebben az esetben talán 

nem a kibékülés, hanem a megbékélés az elérhető cél.

Imre Mariann: A mulandóság rögzítése / A megbékélés lepleFotó: Bognár Benedek/Pannonhalmi Főapátság

Bátor vállalás volt a pannonhalmi vezetés részéről, hogy engedték egy független kurátornak és progresszív képzőművészeknek, hogy ők dolgozzák fel az apátság közelmúltját, az pedig különösen nyitott és reménykeltő gesztus, hogy Nemes Csaba képét és a pszichológus vallomását bemutatják a látogatóknak.

„Pannonhalma mindenkor vigyázott arra, hogy a történetét saját maga írja. Ez most mégis olyan alkalom, amikor a közösség úgy határozott, átadja az elbeszélés, az ábrázolás jogát és felelősségét a vendégeinek” - mondta a kiállítás megnyitóján Schein Gábor író a pannonhalmiaknak.

„A kiállításon találkozni fognak olyanokkal is, akiket régen nem láttak, mert eltávoztak ebből a közösségből. (...) A távozók alakját magunk elé képzelve érthetjük meg talán igazán, mit jelent e közösség tagjának vagy vendégének lenni, és hogy miben kellene változnia ennek a közösségnek.”

A kiállítás november 11-ig látogatható.