Feloszlatja magát az ETA baszk terrorszervezet

Tbg
külföld
2018 május 02., 15:01

Levélben jelentette be a Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezetet, hogy döntött szervezetének teljes feloszlatásáról, közölte az el Diario nevű újság szerdán.

A lap közzétette az eredeti, baszk nyelven, április 16-i keltezéssel írt levelet, amelyet a terroristák különböző szervezeteknek, intézményeknek és baszk rendőröknek is eljuttattak.

Az ETA korszaka véget ért, de a konfliktus Spanyolországgal nem, mert az nem az ETA-val kezdődött, és nem szűnik meg az ETA útjának lezárultával, áll a levélben.

Az EU által terrorszervezet minősített csoport majdnem pontosan 50 évvel ezelőtt ölte meg első áldozatát. A hét második felében Délnyugat-Franciaországban, Cambo-les-Bains-ben tartanak búcsúceremóniát. Az ETA által elkövetett merényletek, gyilkosságok fele továbbra sincs feltárva, írja a BBC.

Az ETA  1968 és 2010 között 800 emberrel végzett Baszkföldön, Észak-Spanyolországban, és Navarre város környékén. Az áldozatok közül 439-en rendőrök vagy biztonsági őrök voltak, 58 vállalkozót és 39 politikust öltek meg. 2010-ben tűzszünetet jelentettek be, majd 2017-ben bejelentették a lefevgyerzést.

A terrorizmus áldozatainak ügyét képviselő szervezet, a Dignidad y Justicia (méltóság és igazság) most azt követeli, indítsák újra az ETA fel nem derített ügyeit vizsgáló eljárásokat, miközben civil kezdeményezésre petíció indult azért, hogy az ETA maga is segítse ezen ügyek megoldását és békés lezárását. (MTI/BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.