Lehoczky Krisztián szerdán jutott el arra a pontra, hogy elég volt az emailezésből, a be nem tartott ígéretekből, és a lehető legdirektebb módon hozza az ELMŰ-ÉMÁSZ vezetősége tudtára, mi történik egy madárral, ha áramütés éri. A Mályi Madármentő Állomás vezetője Facebookra posztolta, hogy betartotta április 30-án, nyílt levél formájában tett ígéretét, mely szerint ha továbbra sem történik lépés az ÉMÁSZ részéről, személyesen viszi be nekik a balesetet szenvedett egerészölyvet, hogy a saját szemükkel lássák, hogyan tizedelik a magas- és középfeszültségű vezetékek Magyarország madárállományát.

„Mindkét lába elszáradt, mindkét lábát el fogja veszíteni. Nem tud felállni, itt van a Mentőállomásunkon. Mivel az Émász oszlopán érte áramütés, így szeretnénk megkérni önöket, hogy most jöjjön ki valaki az Émásztól, vigye el állatorvoshoz a szenvedő ölyvet és nézze végig az Önök embere ahogy elaltatják az ölyvet vagy gondoskodjanak róla” - írta Lehoczky. A madármentő először ragadtatta magát ilyen akcióra, ideje nagy részét nem a harc, hanem a sérült állatok gondozása foglalja le. A Mályi Madármentő Állomásra naponta hordják be az emberek nemcsak az áramütést szenvedett madarakat, de csomó más állatot is, melyek megsérültek, gyakran mókusokat is. A Miskolc közelében fekvő helyszín nem állatkórház, itt ápolják, ellátják az állatokat, ha csonttörés vagy más, állatorvos beavatkozását igénylő sérülést szenvedett állat kerül be hozzájuk, a környék szakembereihez, vagy a Hortobágyi Nemzeti Parkba viszik őket. 

Mivel hiába pályáznak állami támogatásra, mindezt saját pénzből, adományokból fedezik. 

Tavaly májusban úgy nézett ki, nem is tudják folytatni, egyszerűen nem volt rá anyagi fedezetük, erről Facebookon értesítették követőiket. Az esetet akkor a sajtó is felkapta, és magánadományokból pár nap alatt össze is gyűlt a pénz a folytatásra.

Az állomás oldalán nem jellemző a harcias állatvédő mentalitás, inkább cukiságkontetet tolnak. Kivéve, ha áramütést szenvedett madarakról van szó.

link Forrás

Minden nap egy tragédia

Magyarországon minimum 100-200 ezer pusztul el évente áramütés következtében. 

Lehoczky szerint a 100 ezer tényleg a minimum, a valós szám ennek a többszöröse is lehet, de pontosan képtelenség lenne megmondani, mert a vezetékekről, oszlopokról lehullott állatok többségére sosem bukkannak rá, és még ha túl is élik az áramütést, a magatehetetlen, súlyosan sérült állatokat pár órán belül elviszi egy róka vagy más ragadozó. A legveszélyesebb területek a madarak vonulási szakaszai, a leggyakoribb áldozatok az egerészölyv, a fehér gólya, a vörös vércse és a macskabagoly.

A problémát, melyet a magas- és főleg a középfeszültségű légvezetékek (gólyák esetében gyakran a kisfeszültségűek is) okoznak a madaraknak, viszonylag korán, már a 20. század elején felismerték. A vezetékek körül elhullott állatok száma ezután egyre csak nőtt, és a jelenség a hetvenes években már aggasztó méreteket öltött. 

Azonban ahhoz képest, hogy ilyen régóta ismerik a problémát, és már a megoldási lehetőségeket is, kevés előrelépés történt az ügyben.

Nem segítette a dolgot, hogy a nyolcvanas évek viszonylagos aktivitását követően a kilencvenes években komoly visszaesés következett, és még azokon a helyeken is leállt a gólyák életét védő fészekmagasítók kihelyezése, ahol annak előtte már hagyománya volt.

2004-ben a Parlagisas-védelem a Kárpát-medencében nevű LIFE-Nature projekt keretében jelent meg részletes tanulmány, 2010-ben pedig a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület jelentetett meg egy kiadványt az akkori helyzetről és a megoldási lehetőségekről. Bár azt nem lehet mondani, hogy azóta sem történt előrelépés, de a probléma jelenleg is nagyon súlyos. Lehoczky Krisztián szerint - aki nem akarja elhallgatni, hogy az elmúlt években igenis voltak pozitív fejlemények is - az áramszolgáltatók még mindig nem mutatnak igazi hajlandóságot arra, hogy megelőzzék a madarak pusztulását okozó baleseteket. Ami történik, az általában csak azért történik, mert civil szervezetek foglalkoznak az üggyel, pályáznak, és a nagyobb, az állatok és a természet megóvását célzó beruházások főként EU-s pénzből valósulnak meg, ezekhez a szolgáltatók a bevételeikhez képes csekély összeggel járulnak hozzá.

„A Kormányhivatal engedélyezte az áramütött egerészölyv elaltatását, amennyiben az állatorvos is így dönt. Több ízben próbáltuk Önökkel felvenni a kapcsolatot, de eddig senki nem keresett meg minket. 

Most Magukon a sor, hogy végignézzék egy ártatlan állat utolsó perceit. 

Most magukon a sor, hogy végre ide jöjjön egy kolléga, és gondoskodjon az ölyv életének fájdalommentes kioltásáról, tetemének elhelyezéséről. Nem holnap, nem két hét múlva hanem ma! Elfogyott minden türelmünk nem vagyunk hajlandóak tovább sajnálkozásukat hallgatni” - olvasható a madármentő nyílt levelében.

De pontosan mi is történhetett az egerészölyvvel?

Az elektromos légvezetékek kétféleképpen okozhatnak kárt a madaraknak, az egyik esetben nekiütköznek, ez történhet magas- és középfeszültségű vezetékek esetében is, és a találkozás általában olyan súlyos sérülést okoz, hogy az állat elpusztul. A fent említett tanulmányban írtak szerint Európában ez a vízimadarakkal történik meg a leggyakrabban, főként ludak, hattyúk, gémek lesznek az élőhelyeik környékén futó vezetékek áldozatai, de a darvak és a túzokok is súlyosan veszélyeztetettek. Az ütközés (tehát amikor a madár konkrétan nekirepül a vezetéknek) rendszerint azért következik be, mert nagyon rossz a vezetéksodrony láthatósága.

A balesetek másik típusa, amikor a madár egyszerre ér hozzá két különböző potenciálú vezetékhez vagy oszlopelemhez, például a lábai vagy a szárnyai két szabadvezetékhez, vagy egy szabadvezetékhez és egy földelt oszlopelemhez. A madár ilyenkor az esetek többségében azonnal meghal, sokszor viszont súlyos égési sérüléseket szerez, és a földre zuhan, ahol végül kínok közt elpusztul, vagy egy ragadozó áldozata lesz. Az áramütés következtében a lábait sem tudja mozgatni. Még ha rá is találnak viszonylag gyorsan, nagyon kevés az esélye a túlélésre, a teljes felépülésre pedig szinte semennyi. Az állatok ilyenkor ráadásul a fonák-érzés (paraesthesia -zsibbadással, bizsergéssel, tűszúrásszerű, hangyamászásszerű, égő érzéssel, hideg- vagy szorító érzéssel járó érzészavar) miatt tovább csonkítják magukat.

„Szeretnénk, ha egy kicsit önök is átéreznék az a sok fájdalmat, amit azok a mentőhelyeken dolgozó embertársaink, önkéntesek vagy madárbarátok éreznek, amikor meglátnak egy ilyen madarat. Szeretnénk, ha részesei lennének ennek is. Ha netán mégis tudnak róla gondoskodni, akkor kell a részére egy röpde, gondoskodni kell az állatorvosi felügyeletről, az elszáradt végtagok szakszerű állatorvosi eltávolításáról, a madár élelmezéséről, a tartási engedélyről, amit Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatala, Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályától tudnak kérni, a fogságban tartás miatt keletkező további sérülések szakszerű ellátásáról, majd kettő darab műláb legyártásáról, annak folyamatos cseréjéről 

és szükség lesz egy emberre, aki megtanítja a madarat járni az új műlábain. Mi ezt sokszor megtettük sok éven át sok madárral” 

- olvasható a nyílt levélben.

A legtöbb gondot a középfeszültségű vezetékek okozzák, ezeken ugyanis sokkal kisebb a távolság a földelt kereszttartó és egy vezeték között, mint maguk a párhuzamosan futó vezetékek között. Értelemszerűen minél kevesebb szigetelés van az oszlopon, annál nagyobb a madár esélye, hogy megüti az áram.

Az áramszolgáltatóknak sem jó ez a helyzet, a madarak által okozott zárlatok sokba kerülnek nekik, de úgy látszik, annyira azért mégsem, hogy megérje többet feccölni a védelmükbe.

Lehoczky Krisztián szerdán sétált be kezében a sérült állattal az áramszolgáltatóhoz, ahol - mivel nem tudták, ki ő - ironikus módon azt javasolták neki, forduljon a Mályi Madármentő Állomáshoz. Miután elmondta, hogy azt a helyet ő maga vezeti, nagy nehezen csak eljutott a vállalat egyik kommunikációs munkatársához. „5 perc várakozás után Antónia fogadott minket az ölyvvel. Akkor szembesült vele, hogy mi is marad egy madárból, milyen sors vár rá. Könnyeivel küszködve hallgatta végig azt, amiért jöttünk. Igazából a látogatásunk oka az volt, hogy ne csak egy éves jelentésben lévő statisztikai számadattal szembesüljenek, hanem lássák a számadat mögött tehetetlenül pislogó érző lényt. Más egy számadatot elolvasni (200.000-300.000-400.000 madár/év), és más látni egy ártatlan élőlényt, aki örök életére nyomorék marad” - írta Lehoczky. Kérdésünkre elmondta, végül abban maradtak, hogy írjanak egy levelet az ELMŰ-ÉMÁSZ kommunikációs és szabályozásmenedzsment igazgatója részére, akinek feltehetik a kérdéseiket, illetve jelzik, hogy pontosan melyik részen érte a madarat áramütés.

„Évi 50-80 madár érkezik hozzánk áramütéssel. Több ízben próbáltuk felvenni a kapcsolatot az Émásszal, de mindig ugyanazt a sablonos válasz kaptuk.Úgy gondoltam, ha látják a madarat, akkor kicsit nagyobb hatással lesz rájuk, mint egy statisztikai adat- mondta a 444-nek Lehoczky.

Semjén Zsolt februárban igazi hungarikumnak nevezte, hogy az 1900-as évek elejétől törvényi szinten védik az országban a madarakat. A Nyugat.hu cikke szerint arról is beszélt, hogy míg 1940-ben 8000 gólya élt az országban, 1980-ra számuk - egyebek mellett az áramütések következtében - 4000-re csökkent. Hozzátette, a védelmi intézkedéseknek köszönhetően a populáció azóta 5000-re bővült, ami jelzi az intézkedések szükségességét.

Úgy tűnhet, a probléma nagyon nehezen megoldható, de ez egyszerűen nem igaz, csak költeni kéne rá. 

A legjobb megoldás az lenne, ha a légvezetékeket földkábelekre cserélnék, de ez nyilván nem mindenhol lehetséges. A madarak esélyeit az is nagyban növeli, ha a vezetékekre teljes burkolt szigetelés kerül, illetve ha növelik a vezetők közötti távolságot, hogy az állat ne tudjon egyszerre két különböző potenciálú vezetékhez vagy oszlopelemhez érni. Magyar viszonyokra igazítva a 240 cm-es távolság lenne az igazi, ugyanis így a legnagyobb szárny-fesztávolságú hazai faj, a réti sas sem lenne veszélyben. 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület még 1987-ben vette fel a kapcsolatot az áramszolgáltatókkal, ekkor találták ki az ún. szigetelő papucsot, ami nagyrészt sikeresnek bizonyult, de kiderült az is, hogy a bonyolult fejszerkezetű oszlopokon nem elég hatékony, nem nyújt kellő védelmet.
A gólyákat sem olyan nehéz megmenteni a haláltól, egy viszonylag egyszerű fészekmagasítóval ugyanis megoldható, hogy elkerüljék az áramütést. A gólyák fészkelési szokásai az elmúlt 50 évben változtak meg, az épületekről és fákról szoktak át a lakott területeken található kisfeszültségű légvezetékek oszlopaira. A gólyafészek-magasító, melyet a Madártani Intézet és az áramszolgáltatók még a hetvenes években dolgoztak ki, 1 méter magasra emeli a vezetéktől a fészket. Sok településen most is használják, de az esetek többségében nem az áramszolgáltató gondoskodik a kihelyezéséről, pedig a fészkek nekik is gondot okoznak.

2008. február 26-án Olajos Péter akkori európai parlamenti képviselő kezdeményezésére a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, az akkori három hazai áramszolgáltató és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület képviselői aláírták az Akadálymentes Égbolt nevű megállapodást, melynek értelmében 2020-ig az összes, madarakra veszélyes vezetékszakaszt át kéne alakítani. Lehoczky Krisztián azonban erre nem lát esélyt. „Hajlandóságot is csak kis méretekben mutatnak az áramszolgáltatók. A szigetelések nem haladnak érezhető sebességgel, és egy-egy áramütött gólya mentésénél, ami a vezetéken lóg, ott is nagyon nehézkes az együttműködés” - mondta a madármentő. „A legjobb megoldás a földkábel lenne, ami egyben a legnagyobb összeget felemésztő beruházás is. Így egyelőre mi annak is örvendenénk, ha az oszlopfejek megfelelő minőségű szigetelés kapnának, és emellett elengedhetetlen a gólyafészek-magasítók használata is.”

Lehoczky szerint minden adott hozzá, hogy megoldják a helyzetet, már csak az hiányzik, hogy ezt az áramszolgáltatók is akarják.