Vízbe rejthette VV Fanni holttestét gyilkosa

bűnügy
2018 május 07., 04:02
comments 48

A fél éve eltűnt Novozánszki Fanni családjának az ügyvédje, dr. Lichy József számolt be arról a Borsnak, hogy a közelmúltban hazugságvizsgálatnak vetették alá a lány meggyilkolásával gyanúsított B. Lászlót. A poligráfos vizsgálat során állítólag feltették neki a kérdést: hol található Fanni holtteste? Olyan válaszlehetőségeket, int például földön, vízen vagy levegőben? Úgy tudni, hogy vizes válasznál lendült a mutató. Dr. Lichy szerint ezt az információját erősíti az is, hogy

"a múlt hét előtti héten hatalmas keresés volt Dunaújvárosban. Az ország összes búvárja oda volt irányítva, és két napon át, a Duna teljes ottani szakaszát átfésülték. Nyilván, egy konkrét adat alapján dolgozták ki a lehetséges helyszínt."

Hozzátette: a család attól tart, hogy "a gyanúsított éjjel fogott egy ácskapcsot és egy sötét mellékutcában, ahol nincs kamera, felemelte a 40 ezer budapesti aknafedél közül az egyiket, és belecsúsztatta a lányt, majd visszazárta azt."

Az előzetesben lévő B. László tagadja, hogy ő ölte meg volna Fannit, csak azt ismerte el, hogy tavaly november 20-án elcipelte a lányt XIII. kerületi albérletéből.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.