A bíróság feltételesen szabadon engedné a skálás rablót

A büntetés-végrehajtási bíró első fokú döntése szerint feltételesen szabadon engedhetik Bene Lászlót, a budai Skálánál a kilencvenes évek elején elkövetett pénzszállítórablás egyik elkövetőjét. A döntés ellen az ügyészség fellebbezett, így az nem jogerős, és nem is lépett hatályba.

Bene Lászlót 1996-ban a pénzszállító kirablása mellett három gyilkosság - egy 23 éves egyetemista és két vadász agyonlövése - miatt ítélték életfogytiglanra. A Legfelsőbb Bíróság akkori döntése alapján az elítéltet legkorábban 20 év után bocsátható feltételesen szabadlábra. A bíróság 2016-ban egyszer már elutasította szabadon bocsátását.

A mostani, nem jogerős ítélet szerint Benét 15 évre bocsátanák feltételesen szabadon. Ez idő alatt végig pártfogó felügyelet alatt állna, és ha megsértené az előírt magatartási szabályokat - például megpróbálna kapcsolatba lépni bűncselekményei sértettjeivel, akkor újra börtönbe kerülne.

A bíróság azzal indokolta a döntését, hogy Bene "a büntetése kezdeti időszakában tanúsított, több mint 18 évvel ezelőtti fegyelemsértéseitől eltekintve betartotta az intézet rendjét, több éven át kifogástalan, példamutató magatartást tanúsított, különböző címen 28 jutalmat is kiérdemelt", és "határozott jóvátételi szándékot" mutatott. (Via MTI)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.