Autóval vitték fagyizni a medvét a kanadai állatkertből, eljárás lett belőle

ÁLLAT
2018 május 09., 17:56
comments 64

Hatósági eljárásokra számíthat az a kanadai magánállatkert, amelynek egyik medvelakóját fagyizni vitték egy kisteherautóval, és erről videó is készült. 

A Calgary közelében fekvő Innisfail városában lévő állatkert medvéjének kalandjáról megosztottak egy videót is az interneten, de miután rengeteg kritikát kaptak érte, leszedték a felvételt. Azt lehetett látni rajta, ahogy a medve kihajol az autó ablakán, és egy fagyizó alkalmazottjának a kezéből nyalogat egy gombócot. 

Az állatkert vezetősége szerint a medve semmiféle veszélyt nem jelentett senkire, ráadásul a filmet azelőtt forgatták, hogy a fagyizó aznap kinyitott volna, és az állatot láncokkal rögzítették az autóban. 

A helyi hatóságok szerint az állatkert és tulajdonosa két váddal kell szembenézzen. A szabályok értelmében előre jelenteniük kellett volna, hogy a medve el fogja az állatkert területét, és a mostani fagyizós eset után még egy hasonlóra derült fény: 2017-ben az akkor még csak medvebocs Berkelyt hazahordták az állatkertből, hogy egy alkalmazott esténként az otthonában táplálhassa. 

Az állatkert tulaja, Doug Bos vállalja a felelősséget a történtekért, és mint elmondta a park 28 éves története során először vádolták meg őket ilyesmivel. Hibának tartja, ami történt, és szégyelli magát miatt. Szerinte amúgy a hatóságok akár engedélyezhették is volna a fagyizást, de az hiba volt, hogy nem jelezték a szándékot. Az állatkert medvéi korábban is elhagyták már számos alkalommal a parkot, például tévéreklámok forgatása miatt, de akkor mindig előre jelezték ezt. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.