Azt hitte, taknyos, pedig az agyából folyt az agy-gerincvelői folyadék

külföld
2018 május 09., 08:29

Kendra Jackson azt hitte, hogy egy nagyon makacs nátha kínozza. Az 52 éves omahai nőnek két éve állandóan folyt az orra. "Elsőre azt hittem, hogy allergia, vagy egy enyhe megfázás" - mondta, mert köhécselt és tüsszögött is. Arra nem gondolt, hogy mindez egy két és fél évvel korábbi, súlyos autóbaleset következménye.

2015-ben már kezdett súlyossá válni a dolog, ezért folyamatosan orvosokhoz járt. "Felírtak mindent, amit csak el tudsz képzelni, de az orrfolyásom csak nem múlt el" - mesélte. Orvosai is allergiára gyanakodtak.

Jackson végül idén eljutott a Nebraskai Egyetem Orvosi Központjába, ahol aztán végre megtalálták orrfolyása valódi okát. Nem váladék folyt az orrából, hanem az agy-gerincvelői folyadék, ami a koponyáján az autóbaleset idején elszenvedett sérülések miatt keletkezett lyukon át csordogált.

Vagy inkább dőlt. Kezelőorvosa, Dr. Christie Barnes szerint ha Jackson ülve aludt el, akkor ébredéskor már teljesen el volt ázva a pólója. Jackson szerint napi akár fél liter folyadékot is veszíthetett így.

A rejtélyt végül egy asszisztens fejtette meg, akinek gyanús lett, hogy a Jackson orrából szivárgó folyadék nem váladék. Megkérte Jaxksont, hogy gyűjtsön mintát a folyadékból, amit aztán bevizsgáltak, és kiderítették, hogy valóban agy-gerincvelői folyadék. (Via CNN)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.