Kanada bocsánatot kér, mert 1939-ben visszafordítottak egy hajót menekülő német zsidókkal a fedélzeten

Több 444 videó?
Szeretném

Kanada hivatalosan bocsánatot fog kérni, amiért 1939-ben visszafordított egy, a náci Németországból menekülő zsidókat szállító hajót - jelentette be szerdán Justin Trudeau miniszterelnök.

A Saint Louis nevű német tengerjáró hajó 1939. május 13-án, néhány hónappal a második világháború kitörése előtt hagyta el Németországot közel 1000 utassal a fedélzetén. A náci üldöztetés elől menekülő 907 német zsidó volt közöttük, akiknek a befogadását előbb Kuba és az Egyesült Államok, majd Kanada utasította el. Az utasok kénytelenek voltak visszatérni Európába, Antwerpen kikötőjébe, ahonnan Belgiumba, Franciaországba, Hollandiába és Nagy-Britanniába utaztak tovább. Kétszázötvenen közülük meghaltak a holokauszt alatt.

Egy zsidó jótékonysági rendezvényen kedden mondott beszédében Trudeau kijelentette, hogy a hajó visszafordítása folt Kanada múltján.

"A parlament bocsánatkérése nem írja újra történelmünk ezen szégyenletes fejezetét. A bocsánatkérés nem tudja visszahozni azokat, akiktől elrabolták az életüket, és nem tudja helyrehozni a helyrehozni a tragédia által összetört életeket" - tette hozzá a kanadai kormányfő.

Miután a XIX. században Kanada több tízezer bevándorlót fogadott be, a két világháború között megszigorította a bevándorlási szabályokat. A második világháborút megelőzően és a holokauszt idején a kanadai kormány szigorúan korlátozta a zsidók bevándorlását. 1933 és 1945 között mindössze 5000 zsidó menekültet fogadtak be.

A kanadai vezetők az elmúlt három évtizedben több olyan kisebbség tagjaitól is bocsánatot kértek, akiket valaha hátrányos megkülönböztetés sújtott az országban, így a japánoktól és az ukránoktól. (MTI, AFP)