Magyar Idők: a Gyárfás-ügy egy „egy jóval nagyobb, államtitkoktól duzzadó ügy mellékszála” lehet

politika
2018 május 10., 04:29
comments 400

Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnök és médiavállalkozó nyilatkozik tárgyalása után a Budai Központi Kerületi Bíróság folyosóján 2018. április 20-án
photo_camera Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnök és médiavállalkozó nyilatkozik tárgyalása után a Budai Központi Kerületi Bíróság folyosóján 2018. április 20-án Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

„Kollégáink oknyomozása szerint a Fenyő-gyilkosság kapcsán felbujtással meggyanúsított sportvezető, valamint az ügyben bűnpártolás miatt számonkért egykori főügyész története egy jóval nagyobb sztori mellékszála lehet. A gigantikus botrány kirobbanása legkorábban őszre várható, és lapértesülések szerint minősített, azaz államtitkokat is érintő nyomozást sejtet” - írja csütörtöki beharangozójában a Magyar Idők. 

A kormánylap és az abban idézett Heti Válasz szerint azok a hangfelvételek, amik Gyárfás és Portik összevágott beszélgetéseit rögzítették 2000 és 2004 között, és amiken Fenyő János meggyilkolásáról is szó esik, további meggyanúsításokra is okot adhatnak és további szereplőket is gyanúba keverhetnek,

 „a hírek szerint ugyanis Portik minden beszélgetését rögzíthette”.

A kormány üzenőlapja ezek után felidézi Portik közeli szocialista és liberális kapcsolatait, többek közt Kuncze Gábor volt SZDSZ-elnököt is, aki a Fenyő-gyilkosság idején belügyminiszter volt, akit ki is hallgattak az ügyben, és aki a lap szerint tagadta, hogy eljutott volna hozzá az a dosszié, amit állítólag Fenyő juttatott el a hatóságokhoz Gyárfás ügyeiről.

„Kun­cze tanúként tagadta, hogy kapott volna bármilyen dossziét Fenyőtől, és arra utalt, hogy azt sem tudta, hogy egyáltalán háború zajlott Gyárfás, Princz Gábor Postabank-vezér és Fenyő János között. Belügyminiszterként azonban minderről tudnia kellett” - írja még az újság, ami szerint a gigantikus botrányt ősztől kezdik vetíteni országszerte.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.