Vasvillával ölte meg a kismalacot

ÁLLAT
2018 május 15., 08:13
comments 104

Április 15-én 17:40 körül azzal hívta fel a rendőrséget egy debreceni lakos, hogy egy kertes ház udvarán egy férfi bántalmazott egy állatot.

A rendőrök a helyszínre mentek, és az adatgyűjtés után bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elfogták T. Jánost, és előállították a kapitányságra.

Az 59 éves férfi a megalapozott gyanú szerint egy vasvillát szúrt egy malac hátába, majd a lábainál fogva felemelte a sertést, földhöz vágta, majd a disznóólba dobta. Az állat a bántalmazásba belepusztult.

photo_camera Fotó: police.hu

A nyomozók kihallgatták a debreceni férfit, aki beismerő vallomást tett, és elmondta, hogy ideges lett az állatra, amikor az kiszabadult az ólból, ahová nem tudta visszaterelni.

T. Jánossal szemben a napokban fejezték be az állatkínzás vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást, és ügy iratait bíróság elé állítási javaslattal továbbították az illetékes ügyészségnek. (police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.