Özil és Gündogan a német elnök elé járult a török elnökkel készült fotójuk miatt

Az Arsenal és a Manchester City török származású német sztárjai Törökország brit nagykövetségén találkoztak a sorsdöntő választásra készülő török államfővel. Mesut Özil és Ilkay Gündogan is a saját csapata dedikált mezét nyújtotta át az államfőnek, Gündogan a pólóra azt írta, „Nagy tisztelettel az elnökömnek”, Özil pedig az Instragram-profilján osztotta meg a közös fotót. Mindkét játékos Gelsenkirchenben született, és alapembernek számít az oroszországi vb-re készülő Joachim Löw csapatában.

Mesut Özil német válogatott labdarúgó és Recep Tayyip Erdogan török elnök május 13-án Londonban.Fotó: Kayhan Ozer/AFP

Egy felmérés szerint a németek 66,2 százaléka úgy gondolja, Özil és Gündogan kárt okozott a labdarúgó-válogatottnak azzal, hogy Erdogannal fotózkodott. 16,7 százalék jobbára negatívan ítélte meg a tettüket, míg 8,1 százalék nem volt biztos ebben. Csak 4,7 százalék válaszolt egyértelműen úgy, hogy nem jelent problémát a két futballista lépése.

A Német Labdarúgó-Szövetség (DFB) közleményben határolódott el a játékosaitól, amiért kampányeseményen vettek részt Erdogannal, aki „szembemegy a német futball által vallott értékekkel”. „A szövetség természetesen tiszteli a migráns hátterű játékosok különleges helyzetét, de a futball és a szövetség olyan értékeket vall, amiket Erdogan elnök nem tart tiszteletben” - írta Reinhard Grindel DFB-elnök, aki szerint nem jó dolog, ha a német válogatott játékosa hagyják magukat kampányeszközként használni. A csapat menedzsere, Oliver Bierhoff azt mondta, szerinte a két játékos osztja, érti és magáénak tudja a német csapat értékeit, de nem volt tisztában a megjelent képek üzenetével és jelentőségével. A játékosokkal négyszemközt rendezik majd az ügy tanulságait.

Ez szombaton meg is történt: Özil és Gündogan találkozott Németország elnökével és a labdarúgó-szövetség vezetőivel. Joachim Löw azt mondta, a két játékos felvette a DFB-vel a kapcsolatot, hogy tisztázzák a helyzetet, és a német elnök azt javasolta, vele is találkozzanak. „Volt egy beszélgetés. Most elkezdhetünk más dolgokról beszél” – mondta Löw. Frank-Walter Steinmeier államfő azt írta, mindkét játékosnak „fontos volt tisztázni ezt a félreértést”.

Gündogan, Özil és SteinmeierFotó: Guido Bergmann/Bundesregierung/AFP

Az elnök szerint a két játékos életútja tükrözi azt a beszédét, amiben arra emlékeztette a németeket, hogy az embereknek lehet „egynél több hazájuk is”. Steinmeier szerint Özil azt mondta neki, hogy kiállt Németországért, ahol felnőtt, míg Gündogan azt mondta, bár Törökország – mint a szülei hazája – fontos neki, „Németország egyértelműen az országom és a csapatom”.

Reinhard Grindel DFB-elnök azt mondta, „mindketten biztosítottak minket arról, hogy nem akartak semmilyen politikai jelet küldeni a tettükkel”, és „azt is kijelentették, hogy a pályán és azon kívül is kiállnak az értékeink mellett, és azonosulnak velük.” (Reuters)

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.