A texasi republikánus politikus pénzt ad a gyerekeinek, ha ellenkező nemű fehér emberhez mennek hozzá

külföld
2018 május 21., 11:23
comments 160

Dallas megyei bizottsági tagságáért száll harcba az a republikánus politikus, aki szokatlan családi motivációs eszközével országosan is ismert lett: Vickers (Vic) Cunningham ugyanis egy interjúban elmondta, anyagi ösztönzőkkel próbálja afelé terelni a gyerekeit, hogy fehér-keresztény, ellenkező nemű emberhez menjenek hozzá. 

link Forrás

Mint a texasi republikánus politikus elmondta, erősen támogatja a tradicionális családi értékeket, ezért döntött úgy, hogy létrehoz egy megtakarítási alapot, melyből a gyerekei bizonyos lépcsőfokok elérése után részesedhetnek. Ilyen az, ha diplomát szereznek, ha közhivatalért indulnak el, de jár például részesedés életkoronként is, például ha betöltik majd a 35. vagy 45. születésnapjukat, jár majd a pénz. 

És ugyanígy jár pénz házasságért is, ami Cunningham szerint egy férfi és egy nő között köthető csak, és a kiszemelt párnak fehérnek és kereszténynek kell lennie. 

Az interjút a Dallas Morning News hozta le a férfival, és a lap rögtön utána vissza is vonta a politikus melletti támogatását. A lap ugyanis korábban már kiállt a republikánus jelölt mellett, ekkor kereste meg a szerkesztőséget a férfi testvére, aki közölte, hogy bátyja egész életében rasszista volt. Bill Cunningham egy fekete férfihoz ment hozzá, és emiatt állítólag a testvére nem hajlandó beengedni őket az otthonába. 

Cunningham ezután adta az interjút, amiben tagadta a testvére vádjait, ugyanakkor beszélt az alapról, amit gyerekei számára hozott létre. De mint mondta, a különféle bőrszínű emberek kapcsolatáról ma már mást gondol, mint 2010-ben, amikor létrehozta az alapot, hiszen fia vietnami származású barátnőjével sincs baja, ugyanakkor utólag már nem tudja módosítani az alap feltételeit. 

A botrány az elmúlt napokban tovább éleződött, mivel többen is megkeresték a helyi lapokat, azt állítva, hogy a sokáig bíróként dolgozó férfit rendszeresen hallották niggerezni. Többek között egykori munkatársai névvel vállalva is nyilatkoztak ilyet. Cunningham azt állítja, hogy ítéletei során sosem volt diszkriminatív: több mint 10 éven át volt megyei bíró. (Newsweek)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.