Grimes a fénysebesség jelére változtatta a keresztnevét

életmód
2018 május 21., 09:54
comments 104

Május elején derült ki, hogy a Tesla/Space X-tulajdonos Elon Musk és a Grimes művésznéven alkotó kanadai énekesnő, Claire Boucher együtt vannak. Olyan valószerűtlen párosítás ez, hogy az internetezőknek azonnal leolvadt az agya, és sokan még mindig nem ocsúdtak fel a döbbenetből.

Elsősorban persze Grimes rajongói aggódtak, hiszen az énekesnő például kiszedte az antiimperialista jelzőt a Twitter-leírásából, igaz, később visszatette azt, és eleve sokan azt feltételezték, hogy mivel most egy milliárdos techvállalkozóval/vizionáriussal jár, tuti odalesz munkásságának ellenkulturális karaktere.

link Forrás

A hétvégén Musk hatásának egy újabb jelét lehetett felfedezni, amikor Grimes bejelentette, hogy megváltoztatja a nevét. Nem az alkotónevét, az marad a Grimes, hanem a polgári nevét: Claire Boucher helyett ezentúl c Boucher lesz.

A dőlt és kicsi c a fénysebesség jele, és Grimes elmondása szerint Musk bátorította a váltásra, ugyanakkor már régi terve volt: barátai eddig is C-nek hívták. (Verge)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.