Vandálokat sejtenek a csepeli kálvária megrongálása mögött

Tbg
bűnügy
2018 május 21., 15:18
comments 176

Vandálok megrongálták a csepeli Tamariska-dombon lévő kálváriát, tájékoztatta a XXI. kerületi önkormányzat hétfőn közleményben az MTI-t. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomoz az ügyben.

A szobrok, amelyeket Sárossy Tibor festő- és szobrászművész készített két helyen rongálódtak meg, mindkét lator karja letörött. 

photo_camera Fotó: MTI Fotó: Illyés Tibor
photo_camera Fotó: MTI Fotó: Illyés Tibor

A csepeli Tamariska dombot 2010 után újította fel a csepeli önkormányzat. 2015 őszén Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök szentelte fel a tetején álló Kálváriát - áll az önkormányzati közleményben.

A BRFK közölte, a XXI. kerületi rendőrkapitányság rongálás bűntette miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. Hozzátették, hogy Budapest rendőrfőkapitánya nyomozócsoportot hozott létre az ügy felderítésére.

Borbély Lénárd csepeli polgármester és Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő szerint mivel a rongálást pünkösd napján követték el, feltételezhető, hogy „a tett mozgatórugója aljas provokáció és/vagy a kereszténység elleni vak gyűlölet lehetett”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.