Öt évet kapott Kínában a tibeti aktivista, mert azért kampányolt, hogy a tibeti iskolákban tibetiül tanítsanak

külföld
2018 május 22., 08:00
comments 18

Tashi Wangchukot 2016-ban vették őrizetbe, mert azért kampányolt, hogy a tibeti iskolákban tibeti nyelven tanítsanak. Most öt év szabadságvesztésre ítélték “szeparatizmusra való felbújtás” miatt.

Wangchuk maga még az általános iskolában tanult meg tibetiül, illetve a bátyjától. 2015-ben az unokaöccsének akarta elintézni, hogy tibetiül tanulhasson, de egy iskolát sem talált, ahol megtanították volna. 2016-ban szerepelt a New York Times egy dokumentumfilmjében, ott beszélt a tibeti nyelven való oktatás szükségességéről, illetve elutazott Pekingbe, ahol keresetet akart benyújtani az ügyben, mivel a kínai alkotmány is kimondja, hogy a kisebbségeknek joguk van a saját nyelvük használatához. A szereplés után vették őrizetbe.

A januárban tartott tárgyalásán azzal vádolták Wangchukot, hogy rossz színben tüntette fel a kormányt és annak kisebbségi politikáját külföldön. Az ítélet ellen fellebbezni fog.

A tibeti iskolákban a kínai mandarin nyelvet használják, tibetiül csak egy külön tantárgy keretében beszélnek. A kínai nemzeti tanterv szerint haladnak, a tibeti nyelv oktatása pedig még a kolostorokban és magánórákon is tilos.

“A helyi kormány ellenőrzi a tibeti kultúrát, a beszélt és az írott nyelvet. Ez a felszínen olyan, mintha fejlesztés vagy segítség lenne, de valójában a cél a kultúránk eltörlése” - mondta Tashi Wangchuk a dokumentumfilmben. A férfi hozzátette azt is, hogy nem támogatja a tibeti függetlenséget. (Guardian).

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.