Kanadába költözött, de még két évig felvette a gyest és a családi pótlékot

Nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség egy 27 éves nővel szemben - olvasható az ugyeszseg.hu közleményében. A vád szerint a magyar állampolgárságú nő két kiskorú gyermeket nevelt, akik után a Magyar Államkincstár gyermekgondozási díjat, illetve családi pótlékot folyósított részére.

Ezek a családtámogatási ellátások addig járnak, amíg a jogosult Magyarországon vagy az Európai Unió területén él. Ha máshová költözik, úgy az ellátások szünetelnek. Erre minden esetben írásban figyelmeztetik a jogosultakat, azzal, hogy kötelesek az ilyen változást bejelenteni a folyósító állami szerv felé.

Ennek a vádlott nem tett eleget és 2014 júniusában családjával Kanadába költözött. 2016-ig tovább kapta az ellátást, ezeket bankkártyával fel is vette. Összesen több mint egymillió forintot vett fel jogtalanul.

Az ügyészség a nővel szemben távollétében emelt vádat, és pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.