Egy hódmezővásárhelyi nő megölte a szüleit, aztán rájuk gyújtotta a házat

bűnügy
2018 május 26., 09:09

Egy hódmezővásárhelyi nő pénteken hajnalban, öt óra előtt pár perccel hívta a rendőröket, hogy Hódmezővásárhelyen a Gregus Máté utca egyik családi házában tűz ütött ki, és meglehetősen higgadtan azt is hozzátette, hogy a házban bent vannak a szülei is. Nem sokkal később kiderült, hogy vásárhelyi idős házaspár nem a tűz miatt halt meg, hanem megölték őket.

Piros Attila, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője szombaton szombaton azt mondta, hogy a meghallgatásokkor a nő és az élettársa ellentmondásokba keveredett, ezért gyanúsak lettek. Később a nő beismerő vallomást tett. A Délmagyar szerint az egyik elkövető többszörösen büntetett előéletű férfi, április elején szabadult a börtönből.

link Forrás

A 47 éves nőt és az 53 éves férfit több emberen elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. (MTI/Délmagyar)