Kocsis Máté: Nem én döntöttem a frakcióvezetés mellett, a miniszterelnök javasolt

Az orbáni kézivezérlés újabb áldozata állt a nyilvánosság elé. A választások után elsőként Gulyás Gergely jelentette ki, hogy nem akart miniszter lenni, de az lett, most pedig a józsefvárosi polgármesteri székből elmozdított Kocsis Máté vallott színt. A Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjú első kérdésére, hogy miért döntött a frakcióvezetés mellett a kerület irányításával szemben, felelt úgy, hogy

"nem én döntöttem mellette, hanem a miniszterelnök javaslatára a frakció döntött mellettem. Nagy megtiszteltetés, komoly feladat."

Bevált struktúrát örökölt, tette hozzá, csak apróbb változtatásokat eszközölt. Ahhoz, hogy a következő négy évben valamilyen szintű értelmes párbeszéd létrejöjjön a kormánypártok és az ellenzék közt, Kocsis szerint az szükséges, hogy

"az ellenzék tiszteletben tartsa a választók döntését, a választás végeredményét. A Fidesz–KDNP kétharmados többséget szerzett, 2,8 millió szavazó támogatásával. Ennek tudomásul vétele nélkül nehéz párbeszédről beszélni."

Kérdezték a józsefvárosi időközi polgármesteri választásról is. A közös ellenzéki jelölt, Győri Péter győzelme esetén a poklok pokla várna a kerületre Kocsis szerint. Kijelentette:

"ha ő lenne a polgármester, visszacsábítaná rossz programokkal a drogosokat, hajléktalantanyává tenné a kerületet, illetve a polgármesteri székből támogatná a bevándorláspárti politikai mozgalmakat. Józsefváros így minden bizonnyal hamar visszatérne oda, ahonnan egy évtizede elindultunk: a nyóckerbe."

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.