Megszavazták, hogy dráguljon az V. kerületi parkolás, és Újbudán meg Zuglóban is új fizetős övezetek legyenek

Szerdán több ügyben is határozott a Fővárosi Közgyűlés, így:

  • drágul az V. kerületi parkolás, Újbudán és Zuglóban is új fizetős övezetek lesznek,
  • felújítják a Széna teret,
  • Budapest együttműködik az autóklubbal,
  • Budapest Taskenttel és Sanghajjal együttműködési megállapodást köt.

Drágul az V. kerületi parkolás, Újbudán és Zuglóban is új fizetős övezetek lesznek

Ahogy az várható volt, új parkolási fizetőövezeteket alakítanak ki Újbudán és Zuglóban, az V. kerület nagy részén pedig óránként 525 forintra nő a várakozási díj, míg az állatkertnél csökkennek a parkolási díjak.

A képviselők 25 igennel, 2 nem szavazat ellenében döntöttek a parkolást is szabályozó fővárosi közgyűlési rendelet módosításáról.

A testület az újbudai önkormányzat – a kerületi parkolási nehézségek enyhítését célzó – javaslatára módosította a XI. kerületi parkolási szabályozást, aminek alapján várakozási övezetbe vonják az Egry József utcát, a Bocskai út – Karolina út – Villányi út – Tas vezér utca által határolt területet, a Gellérthegy teljes kerületi részét, az őrmezői lakótelepet, a kelenföldi városrészt (azaz a Szerémi út – Galvani utca – Andor utca – Egér út – vasút – Hamzsabégi út által határolt területet – , illetve az Infopark területét, de a Warga László út nem kerülne az övezetbe. Továbbá a Műegyetem rakparton is várakozási díjfizetést vezetnek be.

Zuglóban a kerületi önkormányzat javaslatára parkolási díjat vezetnek be a Mexikói út – Kacsóh Pongrác út – Kassai tér – Szikszó park – Lőcsei út – Telepes utca – Fűrész utca – Csömöri út – Lőcsei út – Bosnyák utca – Fűrész utca – Szugló utca – Lőcsei út – Egressy út – Nagy Lajos király útja – Thököly út által határolt területen is.

Felújítják a Széna teret, várhatóan 2020-ig

Várhatóan 2019 júniusában kezdődhet el a fővárosi Széna tér kb. 2,5 milliárd forintos felújítása, ami a tervek szerint 2020 végén fejeződik majd be.

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén 26 igen szavazattal, 1 nem ellenében fogadta el a tér felújításának tervezéséhez és kivitelezéséhez szükséges dokumentumokat.

Az elfogadott megvalósítási megállapodás szerint a tér terveztetése – többek között az engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése, az építési engedély megszerzése és a közműkiváltások tervezési engedélyeztetési feladatainak az elvégzése – 2019 júniusának végén fejeződhet be.

A kivitelezés ezután kezdődhet meg, és a tervek szerint 2020 végén fejeződik majd be.

Mint az elfogadott célokmányban olvasható, a Széll Kálmán tér szomszédságában lévő Széna tér a jelenlegi állapotában rendkívül elhanyagolt terület. A Csalogány és a Hattyú utca két részre osztja a teret, az Ostrom és a Hattyú utca közötti terület parkolóként, illetve taxi-megállóhelyként funkcionál, míg a Varsányi Irén utca mentén a Városfal étteremig terjedő területeit a jelenleg itt üzemelő helyközi buszvégállomás funkciója határozza meg.

A buszmegállók és buszvárók jelentős területet vesznek el a térből, a buszváró építmény tér felé fordított hátfala pedig rendkívül lehangoló képet mutat, a téren semmilyen utcabútor nem található, a terület jelenleg kizárólag közlekedési funkciókat szolgál – írják.

A cél az, hogy az autóbusz-végállomás megszüntetésével és a terület átalakításával, felújításával a Széna teret igazi, használható, minél nagyobb zöldfelületet magába foglaló köztérré alakítsák. Ezért az előzetes elképzelések szerint megszűnne az Ostrom és a Hattyú utca közötti parkoló is, és rendeznék a Csalogány és a Hattyú utca kapcsolódó szakaszait is.

A felújítás következtében a csökkenne a zaj és a levegő szennyezettsége, továbbá a lehetséges közterületi fejlesztéssel a környezet minősége, építészeti értéke és használhatósága is jelentősen javulna.

Budapest együttműködik az autóklubbal

Együttműködési megállapodást köt a fővárosi önkormányzat a Magyar Autóklubbal a közlekedésbiztonság további erősítése érdekében.

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén 26 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett fogadta el az előterjesztést, amiben rámutattak: szükséges a közutakon és járdákon egyre gyakrabban megjelenő, új típusú közlekedési eszközökre – segway, elektromos roller, beerbike – is kellő figyelmet fordítani. (Ezeket egy nappal korábban tiltották ki az V. kerület sétálóutcáiról.) A legfontosabb cél, hogy a közlekedés rendje és biztonsága érdekében használatukra egyértelmű szabályozás vonatkozzon, a viszonyuk a közlekedés egyéb résztvevőivel jól körülhatárolt legyen.

Továbbá amellett, hogy a fővárosi önkormányzat a technika fejlődésével megjelenő új eszközök közlekedésben való részvételének szabályozottságát kiemelten fontosnak tarja, az autós társadalom érdekeinek érvényre jutása a fővárosnak éppúgy fontos, mint a közösségi közlekedésben, a kerékpáros vagy a gyalogos közlekedésben résztvevők érdekképviselete – olvasható a megállapodásban, aminek a célja az egyéni közlekedési eszközökkel összefüggő környezettudatos közlekedést elősegítő új elvek és nemzetközi tapasztalatok kutatása is.

A fővárosi önkormányzat az együttműködés keretében arra törekszik, hogy az autós társadalom a budapesti közlekedésben betöltött szerepe arányában – a Magyar Autóklubon keresztüli – szervezett keretek között kapjon lehetőséget a főváros közlekedésével összefüggő jogalkotási folyamatok véleményezésében.

Tarlós István főpolgármester közölte, hogy a kerékpárosokkal is készülnek együttműködési megállapodás megkötésére.

Üzbég bolt és étterem lesz Budapesten

A Fővárosi Közgyűlés szerdán egyhangúlag jóváhagyta a Budapest és Üzbegisztán fővárosa, Taskent közötti együttműködési keretmegállapodást, és azt a szándéknyilatkozatot, ami magyar, illetve üzbég nemzeti étterem és bolt nyitását kezdeményezi a fővárosokban.

Budapest és Taskent 2003 júniusában kötött együttműködési megállapodását, amivel kulturális és építészeti örökséget bemutató kiállítást szerveztek mindkét városban, és hivatalos, szakmai meg üzleti delegációk cseréje zajlott a két város között. A megállapodás 10 év után megszűnt.

Az újbóli kapcsolatfelvétel 2013-ban, majd 2017-ben történt meg, és ezután Taskent főpolgármestere idén februárban hivatalos látogatásra hívta Tarlós István főpolgármestert és delegációját Üzbegisztánba.

A látogatáson a két főváros közötti együttműködésről keretmegállapodást írtak alá a városvezetők. A keretmegállapodás célja a közös fellépés, tapasztalat, információk és ismeretek cseréjének előmozdítása, a két főváros közötti kapcsolatok megerősítése és kiterjesztése a várostervezés és fejlesztés, a tömegközlekedés és közlekedésirányítás, a vízgazdálkodás és szennyvíztisztítás, a gazdaság, a kultúra és művészetek, a turizmus és a gasztronómia területén.

A gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok élénkítése céljából a felek szándéknyilatkozatot írtak alá üzbég nemzeti étterem és magyar nemzeti étterem, valamint üzbég áruk boltja és magyar áruk boltja nyitásának kezdeményezéséről.

Budapest és Sanghaj is megújítja az együttműködését

Baráti együttműködés és tapasztalatcsere előmozdításáról szóló megállapodást köt Budapest és Sanghaj – az erről szóló dokumentumot is jóvá hagyta a Fővárosi Közgyűlés. A testület egyhangúlag döntött a 2022-ig szóló megállapodás megkötéséről.

Budapest és Sanghaj főpolgármesterei 2013. augusztus 28-án testvérvárosi megállapodást írtak alá. Az öt évre szóló dokumentum érvényessége idén lejár, ezért a kínai fél hivatalos kezdeményezésére a két város további öt évre egyetértési megállapodás formájában megújítja együttműködését.

A felek egyetértenek abban, hogy Budapest és Sanghaj számára egyaránt különösen fontos a két város és a két ország közötti baráti kapcsolat ápolása és szorosabbra fűzése, valamint az együttműködés területeinek és körének bővítése.

A megállapodásban szerepel a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok elősegítése, a városfejlesztési és városüzemeltetési tapasztalatcsere, a legjobb gyakorlatok kölcsönös átadása, az integrált közlekedésfejlesztési tapasztalatcsere, az oktatási és tudományos együttműködések előmozdítása, a kölcsönös turisztikai promóció és turisztikai szolgáltatásokkal kapcsolatos együttműködés fejlesztése, valamint kulturális és művészeti csereprogramok megvalósítása.

A megállapodást várhatóan június 14-én írják alá Budapesten.

Ellenzék: nem kell Fürjes, fákat vágnak ki, rossz a parkolási rendszer

Az ülés előtt több párt is sajtótájékoztatót tartott.

A Jobbik szerint legalább 10 ezer újabb P+R helyre van szükség ahhoz, hogy érzékelhetően javuljon a parkolási helyzet a fővárosban. Tokodi Marcell azt mondta, legfeljebb 80 milliárd forintba kerülne e helyek megépítése. Az ellenzéki képviselő azt sürgette, hogy BKK-bérlettel ingyen lehessen használni ezeket a parkolóhelyeket, amikhez többszintes, a közösségi közlekedéshez kapcsolódó parkolóházakat kellene építeni. Azt mondta, egyre több területen és egyre magasabb parkolási díjat kell fizetni, de ez nem oldja meg a problémát, csak más zónába teszik át, miközben lassan egész Budapest fizető övezetté válik.

A DK az autósok megsarcolásának tartja a budapesti parkolási rendszert. Gy. Németh Erzsébet szerint arra szükség van, hogy díjat szedjenek a parkolásért, de arra nincs, hogy a kerületi polgármesterek „hoci-nesze alapon”, a másik kerületnek kedvező módon támogassák a már szükségtelen zónakiterjesztéseket és díjemeléseket, és az ebből származó, évi 10-14 milliárd forintos bevételt nem forgatják vissza a P+R rendszer és a közösségi közlekedés fejlesztésébe, a fővárosnak meg úgy kéne megtoldania veszteséges, a közszolgáltatások költségét kigazdálkodni képtelen szolgáltatóinak a büdzséjét, hogy nincsen erre elég forrása.

Az MSZP-s Horváth Csaba szerint Tarlós Istvánnak el kell döntenie, kiket képvisel: Budapestet vagy a Fideszt. Horváth szerint 30 éve nem történt olyan csúfság Budapesttel, hogy a kormány „helytartókat ültet a nyakára”, és Tarlós még örül is ennek, pedig vissza kellene utasítania, hogy „helytartókat kap, akik nem segíteni, hanem lassítani fogják a munkát”. Horváth azt mondta, „a budapestiek kétharmada már nemet mondott Orbánra és a Fideszre”, és ha a főpolgármester „így folytatja, akkor Tarlósra is nemet fog mondani a budapestiek kétharmada”.

A Párbeszéd szerint sincs szükség Budapestért és agglomerációért felelős államtitkárságra. Fürjes Balázsra nincsen szükség – mondta V. Naszályi Márta, a párt képviselője, aki szerint 2010 óta a fővárostól egyre több forrást és hatáskört vesznek el, hatásköri és pénzügyi nehézségek miatt mára a beérkezett forrásokat sem tudja felhasználni Budapest, az állam pedig azzal koronázta meg ezt a folyamatot, hogy a város hosszú távú fejlesztésével „törődő” államtitkárt neveznek ki. A főváros 2030-ig szóló fejlesztési tervének végrehajtására, nem pedig új kidolgozására volna szükség, nem egy államtitkárságnak kellene kezelnie a főváros fejlesztéseit – mondta.

Gál József, az esküjét ma letevő LMP-s képviselő arról beszélt, hogy 600 városligeti fát vehet ki a védettség alól a Fővárosi Közgyűlés, így azzal lehet számolni, hogy ezeket kivágják. Kifogásolta, hogy a közgyűlés úgy tárgyalja a városligeti építési szabályzat módosítását, hogy csak éjfélkor jár le az egyeztetési határidő, így a látszata sincs meg annak, hogy megkérdezik az embereket a témában. Említette, hogy a módosítás a 80 m2-es vendéglátóhelyeknek 500 m2-es terasz kialakítását teszi lehetővé. A tervmódosítás nyomán egy kis botanikus kert és egy játszótér is megszűnhet – mondta Gál, aki szerint a Városliget nem vigalmi negyed, hanem egy park, és annak is kell maradnia. Ő is azt mondta, hogy ha több lépésben is, de kerüljön újra fővárosi kézbe a parkolási, a P+R és a tömegközlekedési rendszer, a bevételekkel együtt.